Flakka, ez az új drog

Óriási port kavart a hír arról a fiatalemberről, aki Florida államban állítólag megette egy ember arcát, mert túl lassú volt a kiszolgálás.

A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a 19 éves egyetemista az utóbbi időben járványszerűen terjedő új kábítószer, a Flakka élvezője volt.

Akadtak már beszámolók erről a Kínában készült, Amerika déli részén egyre több helyen felbukkanó drogról, amitől az emberek esetenként akár szuperhősnek képzelik magukat. Mivel várható, hogy előbb utóbb nem csak a tengerentúlon, de Európában is felbukkan, érdemes egy kicsit többet megtudni erről az újfajta méregről.

Drogfüggőségről akkor beszélhetünk, ha valaki állandó sóvárgást érez egy adott szer után, a szer használatát nem tudja kontrollálni, mert a drog elhagyása testi és lelki, úgynevezett elvonási tüneteket okoz nála. Milyen tünetei vannak a drogfüggőségnek, és mik a kezelési lehetőségek?

A „sódernek” is nevezett kábítószer – azért hívják így, mert a kész termék nagyon hasonlít az akvárium aljára szórt színes kavicsokra – egyre több halálesetért felelős, az orron át, füstként beszívva, lenyelve vagy intravénás úton is a szervezetbe juttatható. A drog hatóanyaga a fürdősókban megtalálható katonin szintetikus rokona, az alpha-PVP , és olyan anyagok hatásait egyesíti magában, mint a kokain és a metamfetamin. A használóit először euforikus állapotba hozza, felpörgeti őket, és igen extrém tévképzeteket kelt bennük.

Volt rá példa, hogy a rendőrök egy, az utcán meztelenül rohanó embert tepertek le, aki a flakka miatt azt hallucinálta, hogy üldözik. Egy másik férfi megpróbálta berúgni egy floridai rendőrőrs ajtaját, de volt arra is példa, hogy valaki önként húzta karóba magát egy acélkerítésen.

Új drog terjed Amerikában

A hallucinációk mellett a flakka hihetetlen adrenalin löketet ad, ezért nem ritka, hogy a bedrogozott embert 4-5 rendőr tudja csak ártalmatlanná tenni. A legrosszabb az egészben, hogy jelenleg az alfa-PVP teljesen legális szer, ezért is tudják az emberek nagyon olcsón és gyorsan beszerezni Kínából, egy egyszerű online rendelés segítségével.

Az orvosok most azt próbálják kideríteni, hogyan hat a szer az agyra, és mennyire addiktív. Az biztos, hogy miután a kábítószer kiürül a szervezetből, az örömöt depresszió és rosszullét váltja fel, ami egy újabb löketre sarkallja a használót.

Nem ritkák a komolyabb fizikai mellékhatások sem, például rosszullét vagy a testhő drasztikus megemelkedése, ami veseleállást vagy izombénulást is okozhat. http://www.businessinsider.com/what-is-flakka-and-what-are-the-side-effects-2015-4

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.