Egy kör ital segít megnyílni?

Egy kör ital közös elfogyasztása segít "megnyílni, illetve az érzelmekről beszélni" - derül ki egy friss kutatásból, amely szerint csupán sztereotípia, hogy az erősebb nem tagjai sosem társalognak a gondolataikról és az érzéseikről.

Végre itt a kifogás, amely ragyogó alibit biztosít a kocsmázást kedvelő férfiaknak: a szabadidős tevékenység ugyanis akár jót is tehet a mentális egészségnek . A brit Orvosi Kutatótanács vezette felmérés a 30 és 35 év közötti, Dél-Skóciában élő férfiakra fókuszált, akik csoportosan járnak italmérő vendéglátó-ipari egységekbe.

A kutatást vezető Dr. Carol Emslie italfogyasztási szokásaikról kérdezte az érintetteket, és "meglepődött", amikor azok úgy nyilatkoztak, hogy a program hasznos a mentális egészségüknek.

"A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a kocsmázás olyan teret nyitott számukra, ahol másképpen is viselkedhettek, mint ahogy azt a társadalom elvárja tőlük. Az alapelképzelés az volt, hogy néhány ital segíti az érzelmek kifejezését . A mentális egészségre nem is kérdeztem rá, a résztvevők maguktól említették. Sztereotípia csupán, hogy a férfiak erősek és csendesek, így sosem beszélnek a bennük lejátszódó dolgokról. A kocsmában együtt iszogatnak, nevetgélnek, viccelődnek, és ez felemelő hangulatot teremt. Segít megnyílni és ellazulni. A férfiak azt is elárulták, hogy így jobban odafigyelnek egymásra"- magyarázta Dr. Emslie.

Az italozás óvja a férfiak lelki egészségét? (Fotó: Europress)

A résztvevők egyike konkrétan megjegyezte, hogy a pub típusú szórakozóhely kitűnő lehetőséget biztosít a megnyílásra még azoknak is, akik alapvetően nem hajlamosak erre, s hozzátette: ezen alternatíva hiányában talán "kisiklott volna az élete".

A tanulmányból viszont az is kiderül, hogy a körök rendelésén alapuló csoportos alkoholfogyasztás még több ivásra buzdít, akár egészségre ártalmas mennyiségben. A szakértők reményei szerint a friss eredmények hozzájárulhatnak a veszélyesnek tartott alkoholfogyasztási küszöb emeléséhez, illetve a pozitív hatások elismeréséhez.

A WHO adatai szerint komoly károsodás és a függőség kialakulásának veszélye nélkül a felnőtt férfi napi 40 g tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt ihat meg, vagyis legfeljebb egy deci töményet vagy 3-4 dl bort vagy két üveg sört.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.