A filmekből ismert nevetőgáz adhat reményt a depressziósoknak

Már 180 éve ismerik ezt az anyagot, de csak most merült fel az egészségügyi alkalmazása.

A depresszió új kezelési módszerét célul kitűző vizsgálatok során a dinitrogén-oxid olyan hatásmechanizmusát sikerült feltárni, amiről eddig fogalma sem volt az orvostudománynak – számolt be a Pennsylvaniai Egyetem kutatásának eredményeiről a HVG.

depresszió, rosszkedv, mélabú
A depressziós tünetek a közeli jövőben talán hatékonyabban tudják majd enyhíteni. Fotó: Getty Images

Javítja a tüneteket de nem csodaszer

Mivel a depresszió kezelésére alkalmazott terápia és gyógyszeres kezelés sok betegnél sikertelen, a Pennsylvaniai Egyetem kutatói egy olyan módszert kerestek, amely gyorsan segít enyhíteni a milliókat érintő betegség kínzó tüneteit, így találtak rá a dinitrogén-oxidra, köznapi nevén a nevetőgázra. 

A vizsgálat során egerek szívták be egy órán keresztül a gázt, ami váratlan eredményhez vezetett: ahelyett, hogy az agy lenyugodott volna, a dinitrogén-oxid szinte azonnal aktivált bizonyos idegsejteket. Ezek az L5-neuronok voltak, amelyeket a cinguláris kéreg szürkeállományában azonosítottak. Ez az az agyi terület, amely az érzelmek és viselkedés szabályozásáért felelős. Az L5-neuronokat felpörgette a nevetőgáz, és még a gáz használata után is ilyen állapotban voltak. A kezelést követően az egerek viselkedése javult, többet mozogtak, és szívesen ittak édes vizet.

A szakemberek szerint miközben minden harmadik depressziós ember nem reagál a gyógyszeres terápiára, a nevetőgáz esetében a hatás azonnali és órákon, vagy akár egész napon át tarthat. A kutatók ugyanakkor figyelmeztetnek: a dinitrogén-oxid használatához orvosi felügyeletre van szükség, a mellékhatások mellett pedig az sem kizárt, hogy addikció alakul ki a szerrel kapcsolatban. Ennek használatával kapcsolatban tehát további vizsgálatokra lesz szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!