Betegeket vertek egy szociális otthonban

Vizsgálatot indított az ombudsman egy borzalmas állapotokat leíró bejelentés után.

Egy az ágyában fekvő, védekezésre képtelen, mentális fogyatékossággal élő ember ütlegelése látható azon a mobiltelefonnal készített videofelvételen, ami a Baranya megyei önkormányzat fenntartásában működő mozsgói szociális otthonban készült, és amit - több másik felvétel mellett - egy civil szervezett küldött az alapvető jogok biztosának - írj a nepszava.hu.

a lakók életkörülményei sivárak
A lakók életkörülményei sivárak. Fotó: 123rf

További felvételeken az látható, amint egy fehér köpenyes dolgozó fürdet egy férfit, akit többször megüt, míg ugyanabban a helyiségben egy női ellátott várakozik anyaszült meztelenül. A felvételekhez a bejelentő azt is hozzáfűzte, hogy előfordul, hogy a fürdetés előtt a gondozottakat seprűvel söprik le, majd egyetlen szivaccsal mossák át őket. A civil szervezet szerint nincsenek biztosítva a gondozottak megfelelő ellátásának feltételei, a lakók életkörülményei sivárak, gondozásuk embertelen.

Kikötözte az ápoltakat egy Nógrád megyei pszichiátriai otthon gondozónője. Úgy tudni, az ápolót egy vizsgálat után végül eltávolították az intézetből. Korábbi cikkünkért kattintson !

Mivel az alapjogi biztos nem rendelkezik nyomozati jogkörrel, az ombudsmani vizsgálat sajátos eszközeivel kétséget kizáróan nem bizonyítható a bántalmazás ténye. A biztos felkérte a mozsgói intézményvezetőt, hogy vizsgálja ki, történt-e bántalmazás, és ha igen, gondoskodjon róla, hogy az elkövetőt felelősségre vonják, és az eset nem ismétlődhet meg többé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!