A filmsztárok miatt cigiznek a fiatalok?

Egy friss tanulmány szerint azok a gyerekek, akik sok olyan filmet látnak, melyben a szereplők dohányoznak, hajlamosabbak maguk is hódolni ennek a káros szenvedélynek.

Amint azt a tanulmányt vezető dr. James Sargent, a dartmouthi Geisel Orvosi Iskola munkatársa kifejtette, vizsgálataik során kiderült, hogy a fiatal nézőkre nem annyira a szex vagy az erőszak, sokkal inkább a dohányzás ténye van hatással filmnézés közben. A szakember szerint a fiatalok számára a dohányzó filmsztárok látványa azt a képzetet sugallja, hogy ők maguk is hasonlóan népszerűek lesznek, ha rágyújtanak.

A kutatás során dr. Sargent és munkatársai összeszámolták, hogy az utóbbi évek több mint ötszáz kasszasiker filmjében hány alkalommal gyújtott rá valamelyik szereplő a film egy-egy jelenetében, majd megkérdeztek 6500 tíz és tizennégy év közötti amerikai gyereket, hogy a fentiek közül random módon kiválasztott ötven filmből vajon hányat láttak.

Az eredményekből kiderült, hogy a 13 éven felülieknek ajánlott filmek 275 jelenetében, míg a 17 éven felülieknek ajánlottak 93 jelentében fordult elő dohányzás. További felmérésekből arra is fény derült, hogy azok közül a gyerekek közül, akik sok olyan filmet láttak, melyben dohányzott valamelyik szereplő, többen kezdtek el maguk is dohányozni.

Mivel a gyerekek általában több tizenhárom éven felülieknek szóló filmet látnak, mint tizenhét év felettieknek szólót, dr. Sargent szerint, nagymértékben vissza lehetne szorítani a fiatalkorúak dohányzását , ha minden olyan film, melyben rágyújt valaki, automatikusan szigorúbb besorolást kapna.

Noha a vizsgálat egyes pontjait némely szakember vitatja, abban valamennyien egyetértenek, hogy a szülőknek ugyanolyan alapos gondot kéne fordítaniuk gyermekeik tévénézési szokásaira, mint az étkezésükre. Sargent úgy véli, heti két filmnél többet egy gyereknek sem kéne néznie, a tinédzserkor végéig pedig semmiképpen sem kéne tizenhét éven felülieknek szóló műsorokkal találkozniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!