A dohányzás jót tesz az agynak?

Az egyik dohánygyár szakértője szerint a dohányzás serkenti az agyműködést. Más szakértők felelőtlennek nevezik kijelentése miatt.

David O'Reilly, a British American Tobacco dohánygyár tudományos igazgatója azt állítja, hogy a nikotin jót tesz az egészségnek, hiszen serkenti az agyműködést . Más egészségügyi szakértők azonban "felelőtlennek" nevezik ezért, és azzal gyanúsítják, hogy ezzel akarja növelni az eladásokat. A dohányzás világszerte vezeti a megelőzhető halálokok listáját.

O'Reilly a Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! O'Reilly véleménye szerint egy slukk e-cigaretta éppen olyan, mint egy csésze kávé : biztonságos és ártalmatlan. A molekuláris biológiai kutatót azonban rögtön célkeresztbe vették a kollégái, s azzal gyanúsítják, hogy a csupán nyerészkedni akar.

A dohányzás tényleg jót tesz az agynak?

John Britton, a Royal College of Physicians orvosi szervezet dohányügyi tanácsadó csoportjának elnöke, illetve a Nottinghami Egyetem professzora úgy vélekedik, hogy egy kis adag nikotinnak valóban lehet pozitív hatása az agyra, ugyanakkor hozzátette: a szer erősen addiktív, így hamarosan már ahhoz lesz szükségük rá, hogy egyáltalán normálisan működjön az agyuk.

"Egyszeri használata tényleg fejlesztheti a koncentrációt és a kéz-szem koordinációt. Ugyanakkor egy rendkívül erős szerről beszélünk" - magyarázta; hozzátéve, hogy ezért inkább lehetőség szerint érdemes elkerülni. A British American Tobacco szóvivője elmondta, hogy a vállalat "abszolút" kiáll O'Reilly érvei mellett. "Még nem egészen vagyunk tisztában a nikotinhasználat hosszú távú következményeivel" - nyilatkozta az eset kapcsán a Cancer Research rákkutató intézet szóvivője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!