A cseh fiatalok a legiszákosabbak

A cseh 15-16 éves fiatalok fogyasztják a legtöbb alkoholt az európai tinédzserek közül. Szakértők szerint a fiatalok könnyedén hozzájuthatnak az alkoholhoz a felnőttek pedig elnézőek a tinédzserek kilengéseit illetően.

Nemrég a mentőszolgálat munkatársai egy prágai park egyik padjáról szállítottak kórházba egy 12 éves alkoholmámorban úszó tinédzsert, aki annyira be volt rúgva, hogy se járni, se beszélni nem tudott - a cseh egészségügyi hatóságok szakértői szerint ez is bizonyítja az országban uralkodó borzasztó állapotokat.

A részeg fiúra és hat hasonló állapotban lévő társára rendőrök találtak rá az iskolaszünet kezdetén, június végén. "2011-ben több hasonló esetünk volt, de most először fordult elő, hogy a fiatalok annyira részegek voltak, hogy beszélni sem tudtak" - nyilatkozta Jana Prikrylová, a prágai rendőrség szóvivője.

Megdöbbentő adatok

Az Európai Iskolai Alkohol és Drogfogyasztási Felmérés (ESPAD) adatai szerint a cseh 15-16 éves fiatalok fogyasztják a legtöbb alkoholt az európai tinédzserek közül. A megdöbbentő adatok szerint a cseh fiatalok (fiúk és lányok egyaránt) 93 százaléka fogyasztott már alkoholt valamilyen formában, 80 százalékuk pedig a felmérést megelőző egy hónapban is alkoholizált.

Szakértők szerint a fiatalok könnyedén hozzájuthatnak az alkoholhoz a felnőttek pedig elnézőek a tinédzserek kilengéseit illetően. A közép-európai országot egyébként az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi felmérései szerint csak Moldova előzi meg az évi elfogyasztott alkoholmennyiség tekintetében Európában.

"Ez egy rendkívül súlyos probléma, amire eddig nem fordítottunk kellő figyelmet" - mondta Jindrich Voboril, a cseh kormány drogprevenciós koordinátora. "Sajnos egyre fiatalabban kezdik a tinédzserek az ivást és egyre több alkoholt fogyasztanak, leginkább röviditalokat, amelyeknek amúgy is magas az alkoholtartalma." Voboril szerint a 12 és 16 éves koruk között rendszeresen alkoholt fogyasztó tinik közül sokkal többen lesznek később drogfüggők, mint azok közül a fiatalok közül, akik soha nem fogyasztanak alkoholt.

A kultúrához tartozik

A cseh kultúrához régóta hozzátartozik az alkoholfogyasztás , ennek azonban nem várt és komoly egészségügyi következményei lehetnek. "A szülők gyakran saját maguk kínálják gyerekeiket alkohollal, ezzel azonban elindítanak egy folyamatot, amelynek nem tudjuk, hol a vége" - írják a kutatók.

A 10 és fél millió lakosú ex-kommunista ország 2010-ben első lett a világ sörfogyasztását tekintve körülbelül 134 liter/fő-vel. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre az országban található alkoholisták számát illetően, tavaly a kórházakban 27 ezer beteget kezeltek súlyos alkoholizmussal, közülük több mint 500 fiatalkorút.

Az Európai Unió 266 millió rendszeresen alkoholt fogyasztó felnőttjéből 23 millióan vannak jelenleg az alkoholfüggők. Itt fogy a világon a legtöbb alkohol - egy átlagos felnőtt évente 11 liter tiszta alkoholt fogyaszt el, ami még így is négy literrel kevesebb, mint a hetvenes évek közepén. Az alkoholos italok negyedét és a világ bortermelésének felét az Európai Unió adja és a világszerte exportált italok 70 százaléka is innen származik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!