A dohányzók sokfélék, a leszokás sem megy mindenkinek ugyanúgy

A magyar felnőttek csaknem egyharmada rendszeres dohányzó, és köztük egyre inkább növekszik a nők aránya. A helyzeten az úgynevezett alternatív dohánytermékek sem segítenek, ezek ugyanis a fiatalabb korosztályok körében egyre vonzóbbá tehetik a nikotinfogyasztást. Mutatjuk, hogyan küzd a sokakat érintő függőség ellen az orvosi-szakmai közösség.

„A dohányzás kettős (nikotin- és szokás-) függéssel járó, leszokási epizódokkal tarkított, krónikus betegség” – hangzott el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, illetve az intézmény égisze alatt működő Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ közelmúltbeli sajtótájékoztatóján. Az eseménynek több apropója is volt:

  • frissült ugyanis az egészségügyi szakmai irányelv, amely kimondja, hogy az alternatív dohánytermékek is károsak és nem jelentenek valódi megoldást a nikotinfüggők nagy számának csökkentésében;
  • bővült a dohányzásról való leszokást segítő szakmai segítségek és a gyógyszeres terápiák köre;
  • továbbá ismét elérkezett május 31-e, vagyis a dohányzásmentes világnap, amelynek fókuszában ezúttal is a leszokástámogatás áll.
dohányozni tilos tábla
A magyar felnőttek csaknem egyharmada rendszeres dohányzó. Fotó: Getty Images

Fontos üzenete van ennek a napnak

„Május 31-e a dohányzásmentes világnap. A világnapok fontos események számunkra, hiszen ilyenkor a szakmai üzeneteinket fel tudjuk hangosítani és még erőteljesebbé tudjuk tenni azokat, illetve felhívni a figyelmet – most például – a dohányzás visszaszorításának fontosságára” – mondta el az eseményen dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató-főorvosa. Véleménye szerint nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a dohányzás egészségkárosító hatásaira, legyen szó akár a hagyományos, vagy akár az új típusú, nikotintartalmú és egyéb dohánytermékekről.

Hozzátette, a dohányzás egy olyan káros szokás, amely nemcsak légzőszervi problémákért, hanem számos szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedésért is felelőssé tehető. A szakemberek azonban a cigarettázást nem stigmaként, hanem krónikus betegségként kezelik, és igyekeznek szakmai támogatást nyújtani mindenkinek, aki a leszokáson gondolkodik.

Minden vágyunk egy dohányzásmentes generáció

Ahogy arra a szakember is emlékeztetett, a 2021-ben megjelent európai rákellenes terv egyik legfontosabb célkitűzése, hogy 2040-re felnőjön egy dohányzásmentes generáció. Ez azt jelentené, hogy másfél évtized múlva az Európai Unió lakosságának már csak kevesebb mint 5 százaléka dohányozna. „Ennek eléréséhez széleskörű összefogásra van szükség, hogy megérjen egyáltalán a dohányzókban az a gondolat, hogy el akarják hagyni ezt a függőséget” – jegyezte meg Bogos doktornő.

Elhangzott még, hogy bár a dohányzók száma az elmúlt időszakban – a nagy szakmai erőfeszítéseknek hatására – csökkent, még mindig nagyon sokat kell tenni a veszélyeztetett csoportok védelme érdekében. Komoly gondot jelent például, hogy miközben egyre kevesebben szívnak hagyományos cigarettát, rohamosan nő az úgynevezett alternatív dohányterméket használók köre – egy év alatt több mint négyszeresére nőtt –, és különösen aggasztó, hogy a fogyasztók nagy része fiatal, illetve kamasz.

a dohányzók sokfélés – dia
Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Személyre szabott segítséggel a sikeres leszokásért

A friss adatok szerint a magyar felnőttek nagyjából egyharmada dohányzik, és míg a nikotinfüggő férfiak száma némileg csökkent az elmúlt években, a nőké emelkedett. Ennek eredményeképpen ma már minden negyedik magyar nő cigarettázik.

Fontos adat továbbá, hogy a hazai dohányzók több mint fele megpróbált már felhagyni káros szenvedélyével, szakember segítségét azonban csak a töredékük, mindössze 2 százalékuk vette igénybe. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal könnyebb tartósan abbahagyni a dohányzást, ha ezen az úton egy orvos vagy egy képzett leszokástámogató szakember kíséri végig az érintettet. Nagy előrelépés ugyanakkor, hogy már a háziorvosunk is írhat fel célzott gyógyszeres terápiát, amely segíteni tud a nikotin- és a szokásfüggés enyhítésében egyaránt – a sikeres leszokáshoz ugyanis muszáj kezelni a függőség mindkét említett komponensét.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a dohányzást abbahagyni tervező személyeket támogató egészségfejlesztési irodák szakemberei senkit sem tudnak „leszoktatni”, hiszen a páciens önálló elhatározására és kitartására is szükség van. A személyre szabott támogatást azonban mindenkinek biztosítják ezeken a segítőpontokon. A személyre szabásra egyébként azért van nagy szükség, mert a dohányzók sokfélék, így a leszokás útja és hatékony módszere is egyénenként eltérhet – ismertette dr. Fényes Márta tüdőgyógyász szakorvos és leszokástámogató szakember, aki egyben az Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ szakmai tanácsadója is.

leszokást támogató pontok Magyarországon
Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

A „tájékozott tájékoztatás” a kulcs

Az eseményen az is elhangzott, hogy a dohányzás visszaszorításának és a leszokás minél komplexebb támogatásának kulcsát az úgynevezett tájékozott tájékoztatásban látják az orvosszakmai képviselők. Mint mondták, a tájékozott tájékoztatás lényege, hogy az egészségügyi ellátórendszer minden szintjének szakemberei tisztában legyenek a leszokástámogatás lépéseivel és lehetőségeivel.   

A dohányzással való felhagyást segítő program egyébként két nagyon fontos részből áll. Ezek egyik az úgynevezett minimálintervenció, vagyis egy olyan tanácsadó elbeszélgetés, amelyben a szakértők figyelmeztetik a pácienst a dohányzás rövid és hosszú távú veszélyeire, valamint megismertetik vele a személyre szabott megoldási lehetőségeket, például a gyógyszeres terápia és a pszichés támogatás módjait.

A második szintet az intenzív leszokástámogatás jelenti. Ez egy szakember által vezetett, több alkalomból álló foglalkozás, amely során proaktívan – például viselkedésterápiával és/vagy gyógyszeres támogatással – segítik a leszokni kívánó dohányost. „Nagyon fontos tehát,  hogy a hálózat működését és elérhetőségeiket a laikusok és a szakmai ellátók egyaránt ismerjék” – hívta fel a figyelmet Hepfné Nagy Hajnalka, a kaposvári Egészségfejlesztési Iroda leszokástámogató tanácsadója.

Amennyiben te is szeretnéd abbahagyni a dohányzást, kérj tanácsot és segítséget háziorvosodtól, kezelőorvosodtól vagy az ország bármelyik támogatópontján. Ezen a weboldalon az egészségfejlesztési irodák elérhetőségeit is megtalálhatod, a 06/80-44-20-44-es és a 06/80-20-04-93-as zöld számon pedig ingyenes leszokástámogató segítséget is kérhetsz telefonon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.