Tüskés, mogorva, de ő a legnépszerűbb orvos

Vajon azok, akik dr. House-t kedvelik a legjobban a kórházi sorozatok orvosai közül, szeretnék, ha ilyen karakterű lenne háziorvosuk vagy nőgyógyászuk?

Modern mesék egészségről, emberségről

Pszichológiai kutatások sora próbálta már megfejteni, vajon miért olyan népszerűek a kórházsorozatok, játékfilmek. Az emberek többségét érdekli a téma, főleg addig, amíg magát egészségesnek tudja, mások betegségéről, balesetéről, gyógyulásáról szívesen nézi a filmes történeteket. Az is emelheti ezeknek a vonzerejét, hogy a kórházak, orvosok belső élete ma is titokzatos világ, aminek személyes megtapasztalását mindenki szeretné elkerülni. A sorozatok azt az illúziót keltik a nézőben, hogy belát a színfalak mögé, szakmai fogásokat, titkokat leshet el. Az a fehér köpenyes "istenség" pedig, amely az életben félelemmel tölti el, emberré válik, olyan érzésekkel, gyarlóságokkal, munkahelyi és magánéleti konfliktusokkal, mint bármelyik "civilé".

Érdekes, hogy még azok is újra meg újra a tévé előtt ragadnak, akik saját bajukkal el sem mennek orvoshoz, mert tartanak attól, hogy valami súlyos diagnózist fognak majd hallani. Európának ezen a részén az is fontos lehet, hogy a történetek nagyobb részében olyan ellátást láthatunk, amilyennel adott esetben magunk is kiegyeznénk: hivatásuk magas szintjén álló, emberséges orvosok, csinos és lelkiismeretes nővérkék, szükség esetén azonnal elvégzett teljes körű vizsgálatok, egy-két ágyas különszobák – mintha modern népmeséket látnánk, amelyek azt a reményt ébresztik a nézőben, hogy mindez vele is így történhet szükség esetén.

A tüskés, az apás vagy a sármos

A minap egy gyors felmérést végeztünk a HáziPatika Facebook oldalán: a szerkesztőséget az érdekelte, vajon melyik kórházsorozat orvoskaraktere vívta ki leginkább a nézők rokonszenvét. Legtöbb szavazatot dr. House kapta, az azonos nevű, 190 epizódból álló sorozat főszereplője. Második helyen a 80-as években népszerű A klinika című német sorozat Brinkmann professzora, harmadikon pedig minden idők leghosszabb kórházsorozata, a 353 epizódból álló Vészhelyzet Ross doktora végzett. Érdekes, hogy szavazóink közül akadtak olyanok is, akik máig legjobban a Magyarországon legkorábban látott kórházsorozat, a csehszlovák Kórház a város szélén hőseit szeretik, a nőcsábász Blazsejt és az áldott jó szívét csípős humorral leplező Strosmajer doktort, sőt, még a magyar Szomszédok Mágenheim doktora is kapott szavazatokat.

A filmek szerelmesei a sármos filmsztárokhoz szoktak, így a jóképű Ross doktor előkelő helyezése érthető. A – finoman szólva is – érett férfikorban lévő, fiával együtt dolgozó Brinkmann professzor népszerűsége kicsit meglepőbb. Már csak azért is, mert annál a szavazásnál, ahol maguknak a sorozatoknak a kedveltségét hasonlítottuk össze, a Klinika csak a hatodik helyen végzett, mintha a Fekete-erdei magánkórház személyzetéből csak a méltóságteljes, higgadt, apásan bölcs nagyfőnökre emlékeznének. De a legkülönösebb dr. House elsöprően fölényes győzelme. Ez a karakter ugyanis jócskán eltér a megszokott típustól: a sánta, borostás, csöves fazonú orvos jóképűnek a legjobb akarattal sem mondható, az emberségét igen nagy sikerrel titkolja, sőt, lépten-nyomon hangoztatja a betegek iránti utálatát. Mi teheti ennyire népszerűvé, szerethetővé ezt a tüskés modorú, mogorva, modortalan, nehezen elviselhető figurát? A főnöke fogalmazza meg a legpontosabban, a kórház egy pénzes támogatójának magyarázkodva: "Nem rúghatom ki, mert ez a szemétláda a legjobb orvosom". Dr. House ugyanis elképesztő tudású orvos, csodálatos diagnoszta, aki a betegségek azonosítását egyfajta emelt szintű sakkjátszmának tekinti, amelynek megoldását rejtvényfejtő szenvedéllyel és elmélyültséggel keresi.

Szórakoztatás és mellékhatások

Tallózva a sajtóvisszhangok között kiderül, hogy a kórházsorozatok fogadtatása korántsem egységes. Van, aki a szórakoztatáson túl egészségügyi ismeretterjesztést is elvárna ezektől, mondván, hogy legalább az elsősegélynyújtás, az újraélesztés alapjaira megtaníthatnák a nézőket ezeken keresztül. Akad, aki abban látja a bajt, hogy ezek a filmek hamis képet vetítenek az egészségügyi ellátásról, hiszen nem szabadna elfelejtkezni arról, hogy a valóság bizony más – de ezek a fanyalgók sem változtathatnak azon, hogy a nézők, bizony, szeretnének legalább egy-egy epizód idejére elfelejtkezni erről.

A sorozatok kedveltségét felmérő szavazáson a drámai izgalmakat, feszültséget, adrenalint is kínáló Doktor House bizonyult a legnépszerűbbnek, megelőzve a hasonlóan pergő cselekményű Vészhelyzetet. Ezeket a Dokik és a Bones, majd a Harmadik műszak követte, A klinika pedig hatodik lett. Ebből is látszik, hogy harminc év alatt mennyire felgyorsult a világ – ma már nem annyira köti le a nézők figyelmét a lassúbb menetű, több érzelmet, családias epizódot bemutató, olykor még a természet szépségeire is kitekintő sorozat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!