Ne mosolyogjunk, ha bánatosak vagyunk

Egy friss kutatás szerint jobb, ha hagyjuk, hogy a bánat magától továbbálljon, ugyanis ha ilyenkor mosolyogni próbálunk, ez akár ronthat is a kedélyállapotunkon.

A Hong Kong-i műszaki egyetem kutatói által végzett vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy ha valakit megpróbálunk felvidítani, az agy a mosolygást a szomorúság érzetével kapcsolhatja össze. Ez pedig azt eredményezheti, hogy amikor legközelebb mosolyognak, feltörhetnek emlékezetükből a rossz emlékek - írja a Daily Mail brit napilap.

A kutatást vezető Anriban Mukhopadhyay professzor szerint érdemes inkább várni, hogy a bánat magától oldódjon, mintsem mosolyt erőltetni magunk vagy mások arcára.

"Ha valaki szomorú valami miatt, az erőltetett mosolygást idővel azzal kapcsolhatják össze, hogy a jobb kedélyállapotot próbálják elérni" - magyarázta a kutató. "Ez pedig azt eredményezheti, hogy ha gyakran mosolyognak utána, az juthat eszükbe, hogy valójában nem boldogok, csak próbálnak annak látszani." A kutatók három kísérletet végeztek el: az elsőben 108 önkéntest kérdeztek meg arról, hogy milyen gyakran mosolyognak és mennyire vannak kibékülve saját magukkal, illetve az életükkel.

Ne mosolyogjon, ha bánatos! (Fotó: Europress)

A második kísérletben 63 embernek mutattak vicces képeket, majd megkérdezték, hogy melyeket találták szórakoztatónak. A harmadikban 85 embert kértek meg, hogy soroljanak fel olyan helyzeteket, amikor boldognak érezték magukat és elégedettek voltak az életükkel. Eközben pedig arcizom-gyakorlatokat kellett végrehajtaniuk, amelyek a mosolygást imitálták.

Az eredmények azt mutatják, hogy a műmosolytól nem lesz jobb kedvünk, csupán belső érzéseink elrejtésére használjuk. "A komfortérzetnek is növekednie kellene."

A kutató a személyiségükből fakadóan mosolygós embereknek azt javasolja, nyugodtan folytassák ezt a szokásukat, számukra ugyanis ez fokozhatja általános komfortérzetüket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra