Kiderült, melyik a legjobb memóriajavító hobbi

A rejtvényfejtés hatékonyabban szolgálja az enyhe kognitív hanyatlással küzdő idősek memóriájának megőrzését, mint a számítógépes videojátékok – állapították meg amerikai kutatók.

A demencia ma is rendkívül elterjedt probléma világszerte, egy idén januárban publikált tanulmány becslései szerint pedig az érintettek száma mintegy megháromszorozódhat az évszázad közepére. Ismert, hogy szellemi aktivitásunk megőrzése segíthet késleltetni, lassítani az elbutulás folyamatát, és ilyen téren igen népszerű módszert jelentenek a különféle keresztrejtvények és egyéb hasonló játékok. Mindazonáltal eddig nem készült olyan kutatás a témában, amely összehasonlította volna ezek rövid és hosszú távú hatásait egyéb megelőzési módszerekével. Ebben hozott előrelépést a Columbia Egyetem és a Duke Egyetem kutatóinak közös tanulmánya, amely a NEJM Evidence című folyóiratban jelent meg a közelmúltban – számolt be róla az EurekAlert.

keresztrejtvény, rejtvényfejtés, újság, toll
A rejtvényfejtés hatékonyan segíti szellemi frissességünk és memóriánk edzésben tartását. Fotó: Getty Images

Meglepő eredményeket kaptak

A kutatók enyhe kognitív hanyatlással küzdő idősekkel folytattak le egy 90 héten át tartó kísérletet. Az összesen 107 résztvevőt két csoportba osztották, amelyek egyike az első héten keresztrejtvényfejtéssel végzett intenzív kognitív tréninget, a másik csoport pedig számítógépes videojátékok segítségével. A fennmaradó 78 hétben kisebb intenzitással folytatódott mindkét tréning, miközben a tesztalanyok terápiahűségét egy számítógépes platformon rögzítették. Az így kapott eredményekből több fontos következtetést is le lehetett vonni.

  • A résztvevőknél végzett kognitív felmérések tanúsága szerint a rejtvényfejtés felülmúlta a számítógépes játékokat.
  • Korai stádiumú betegség esetén mindkét módszer hatásosnak bizonyult, de előrehaladottabb kognitív hanyatlás esetén a keresztrejtvények teljesítettek jobban.
  • A résztvevőkről készült agyi MR-felvételek szintén arról árulkodtak, hogy a keresztrejtvényfejtés jobb hatást gyakorolt a résztvevőkre a kísérlet végéig bezárólag.

Nem tudományos fogalom az agyköd, mégis sokan ismerjük az állapotot. Lássuk, milyen módszerek léteznek az enyhítésére.

Az agyi zsugorodás ellen is hatékony fegyver

„Nemcsak a kognitív funkciókban láttuk (a keresztrejtvényfejtés) előnyeit, hanem a mindennapi tevékenységekben, valamint az MR-vizsgálatok révén az agyi zsugorodás jelei kapcsán is. Mindez arra utal, hogy a hatásai klinikailag is jelentősek” – húzta alá dr. Davangere P. Devanand, a Columbia Egyetem pszichiáter és neurológus professzora, a kutatás vezetője.

Egyszersmind a tanulmány arra is rávilágít, hogy mennyire fontos az elköteleződés az adott megelőzési módszer iránt. Márpedig a kutatók megfigyelései alapján a kései stádiumú kognitív hanyatlással küzdő résztvevők kitartóbban folytatták a számukra ismerősebb keresztrejtvényfejtést, mint a számítógépes kognitív játékokkal való tréningezést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.