Ezért egészséges keresztrejtvényt fejteni

A keresztrejtvény-fejtésről kevesen tudják, hogy az egyik legegészségesebb hobbi. Nemcsak remek időtöltés, de számos módon jót is tesz agyunknak, kedvünknek és egész szervezetünknek.

Jobb lesz tőle a hangulatunk

Nagyon jó érzés, amikor sikerül megfejteni egy rejtvényt , és végre eljutunk a megoldásig. Ennek az aprónak tűnő sikerélménynek sokkal nagyobb jelentősége van, mint gondolnánk. Hatására ugyanis az agyban dopamin termelődik, ezért ezt a sikerélményt szervezetünk egyfajta jutalomnak fogja fel - ugyanúgy, mint amikor az élet bármely más területén elérjük, amit célul tűztünk ki. A rejtvényfejtés éppen ezért segít jókedvűnek és motiváltnak maradni.

9 ok, hogy miért jó a zenetanulás Többet mosolyognak és jobban kommunikálnak azok a gyerekek, akik zeneórákra járnak. De ez csupán egy az előnyök közül, amelyek a zenetanulással járnak. Kattintson a részletekért!

Csökkenti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét

A mentális stimuláció bizonyítottan segít megakadályozni az életkorral járó szellemi károsodást. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint akik rendszeresen végeznek olyan szellemi kihívást jelentő tevékenységeket, mint amilyen például a keresztrejtvény-fejtés, azoknak az agyában kisebb arányban rakódnak le az Alzheimer-kórt okozó káros fehérjék. Egy másik kutatás szerint pedig a rejtvényfejtés késleltetheti a demencia kialakulását.

A keresztrejtvény nem csak szórakoztató, de egészséges hobbi is egyben
A keresztrejtvény nemcsak szórakoztató, de egészséges hobbi is

Csökkentik a stresszt

A keresztrejtvények megfejtése szórakoztató módja annak, hogy eltereljük a figyelmet a hétköznapok feszültségéről. Emellett a szorongást is segíthet csökkenteni, ráadásul nagyobb hatékonysággal, mint például a tévénézés vagy a vásárlás.

Fejlesztik a verbális készségeket

A szavak elhelyezésével, kitalálásával járó szellemi kihívás segíthet abban is, hogy jobban kommunikáljunk. Egy ír kutatás szerint a rendszeres rejtvényfejtők szebben, választékosabban fejezik ki magukat, mint akik nem vagy csak nagyon ritkán fejtenek rejtvényt.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra