Számtalan egyedül élő elégedett a párkapcsolatával

A 15-39 évesek közül a harmincas, házas fiatalok a leginkább elégedettek a párkapcsolatukkal – derült ki az Ifjúságkutató Intézet közvéleménykutatásából. Eszerint az élettársi viszonyt ápolókhoz képest azok boldogabbak a párjukkal, akik nem laknak vele együtt.

Az ezer ember személyes megkérdezésével végzett felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett 15-39 évesek 73 százalékának van párkapcsolata, amely korosztályonként különbözőképpen alakul. A 15-19 évesek nagy része független, csupán 37 százalékuknak van párkapcsolata. A 20-24 évesek több mint fele kapcsolatban van, egyharmaduk pedig élettársi viszonyban él vagy házas. A 25-29 évesek háromnegyede foglalt, többségük párjával együtt vagy házasságban él. A 30-34 évesek 84 százalékának van valakije, körükben a házasok aránya már meghaladja az élettársi kapcsolatban élők arányát. A 35-39 évesek nagyobb része házas, vagy együtt él valakivel, mindössze tizedük nevezhető szinglinek.

élettárs, válás, házasság, viszony, elégedettség, boldogság, felmérés
Az élettársi viszonyt ápolókhoz képest azok elégedettebbek a kapcsolatukkal, akik nem laknak együtt kedvesükkel. Fotó: Getty Images

Anyagi helyzet, végzettség, esküvő - ezek is számítanak

A fiatalok jellemzően a húszas éveik végén találják meg hosszú távú partnerüket, így nem annyira meglepő, hogy a párkapcsolatok terén a 30-34 évesek és a 35-39 évesek a legelégedettebbek. A legfiatalabbak (15-19 évesek) nagyjából fele érzi jól magát a jelenlegi párjával. A Ifjúságkutató Intézet kutatásából az is kiderült, hogy a kapcsolatukkal legfőképp az intézményesített kötelékben élők elégedettek: a házasok 75, a párjukkal összeköltözött fiatalok pedig 70 százalékban.

Figyelemre méltó, hogy az élettársi viszonyt ápolókhoz képest azok elégedettebbek a kapcsolatukkal, akik nem laknak együtt kedvesükkel. Az intézményesítettség mellett további tényezők is befolyásolják az elégedettséget: ilyen az anyagi helyzet vagy az iskolai végzettség. Azok a fiatalok, akik pénzügyi szempontból gondok nélkül élnek, vagy beosztással jól kijönnek, a leginkább elégedettek párkapcsolatukkal, hasonlóképpen azokhoz, akik megszerezték a felsőfokú végzettséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra