Az állandó lehangoltság okai

A szerotonin, vagyis az "örömhormon" hiányát számos betegséggel hozzák összefüggésbe, például a migrénnel, depresszióval, idegi-, étkezési- és szexuális zavarokkal. Dr. Hubina Erika endokrinológus az összefüggésekről beszélt.

Miért csökkenhet a szerotonin szintje?

Számos kutatás született már e témában, amelyek meglehetősen szerteágazóak. Kiderült például, hogy a menopauza alatt az ösztrogénszint csökkenésével a szerotoninszint is csökken, ami hozzájárulhat a hangulatváltozásokhoz. A hiányállapot ráadásul "kívánóssá" is tesz, vagyis a szervezet bizonyos ételek utáni vággyal próbálja növelni az örömhormon szintjét.

Ugyanez érvényes a premenstruációs szindrómánál is, amelynek tüneteit valószínűleg a nemi hormonok és a szerotonin kölcsönhatása okozza. Vagyis a menstruáció előtti napokra jellemző idegesség, lehangoltság, bizonyos ételek utáni sóvárgás és csökkent libidó is ezzel függhet össze.

Egy argentin kutatásból az is kiderül, hogy a két műszakban és csak éjszaka dolgozóknak is alacsonyabb a szerotoninszintje, mint azoknak, akik hagyományosan, nappal dolgoznak. Ez pedig jelentősen növelheti a szorongás és a depresszió kialakulásának esélyét.

A szerotonin csökkenésének jele lehet a túlzott evés is, hiszen a szénhidrátbevitel csak rövid ideig képes emelni a szerotonin szintjét. Vagyis akár az örömhormon hiánya miatt kialakult szomorúság, téli lehangoltság is okozhatnak plusz kilókat, amennyiben édességgel, süteménnyel szeretnénk becsapni az agyunkat.

Hogyan növelhetjük a szerotonin szintjét?

E téren is bebizonyosodott, milyen óriási jelentősége van a fizikai aktivitásnak. Ugyanis az edzés is egyfajta stressz a test számára, amelyhez azonban - megfelelő és rendszeres gyakorlás mellett - a szervezet alkalmazkodni kezd és növeli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését: például a noradrenalinét és a szerotoninét is - ismerteti dr. Hubina Erika.

Az állandó lehangoltságot az alacsony szerotoninszint is okozhatja
Az állandó lehangoltságot az alacsony szerotoninszint is okozhatja

Hasonló anyagok termelődnek a szerelmi együttlét során is, amelyek felpezsdítik a vérkeringést és általános jó érzést okoznak. Télen a legfőbb probléma a napfény hiánya. A napfény ugyanis kifejezetten javítja a hangulatot, hiszen optimális szintre hozza a szerotoninszintet. Így a déli órák kivételével érdemes minél több időt a szabadban tölteni.

Módszerek, amelyektől jobb lesz a kedvünk A szerotonin a hangulat kiegyensúlyozottságáért és a gondolati mintákért felelős neurotranszmitter, ami olyan fontos dolgokban játszik szerepet, mint az általános kedélyállapot, a szexualitás, az étvágy, az alvás, a memória, a tanulás vagy a hőháztartás. Mit tehetünk a jobb hangulatért?

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok is hozzájárulnak a szerotonin termelődéséhez. Ilyen például a B5 és a B6-vitamin. A B5-vitamin a szerotonin és az acetilkolin termelését támogatja, és egyes kutatások szerint a memóriát és a koncentrációképességet javító hatásán kívül a szorongás, a depresszió kezelésében is hasznos lehet. A B6-vitamin szintén nélkülözhetetlen a szerotonin szintézishez. Erős az összefüggés a depresszió és a folsav hiánya közt is.

Ezért fontos tudni, hogy egyes gyógyszerek, például az aszpirin, a barbiturátok, a görcsoldók, az orális fogamzásgátlók folsavhiányt idézhetnek elő, mivel gátolják a folsav felszívódását. A kockázatos öndiagnózis helyett azonban minden szokatlan tünet esetén ajánlatos endokrinológushoz fordulni, csak így derülhet fény a problémáink pontos okára, és kezdődhet el a hatékony kezelés!

Forrás: Oxygen Medical

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!