A pénz a boldogság forrása - de nem úgy!

Egymás után mutatják ki a kutatások, hogy a sok pénz önmagában még nem boldogít. Ha viszont pénzt ajándékozunk, még ha nem is vagyunk gazdagok, attól tehetősebbnek, ezáltal boldogabbnak érezzük magunkat.

Michael Norton, a Harvard Egyetem kutatója szerint ez illogikusnak hangzik, pedig nem az. Norton az egyetem legújabb kutatásainak eredményeit az amerikai Személyiség és Szociálpszichológiai Társaság (SPSP) New Orleans-i éves konferenciáján mutatta be.

"Az emberek többek között azzal jelzik gazdagságukat, hogy pénzt ajándékoznak" - magyarázta. Ebből kiindulva a kísérletsorozattal azt vizsgálta, mi történik akkor, amikor olyanok adakoznak, akik nem gazdagok. Kiderült, hogy az adományozás fokozza az úgynevezett "szubjektív gazdagságot", vagyis azt, mennyire tehetősnek érezzük magunkat.

"Úgy véljük, hogy a nagylelkű gesztusok maguknak az adományozóknak is gazdagságot jelezhetnek, amitől szubjektív módon tehetősebbnek érezhetik magukat még akkor is, amikor pénz hagyja el a pénztárcájukat" - magyarázta Norton. Az adományozás az adakozó hatalomérzését is növeli, ami boldogabbá teszi őket, mivel az adományozás a gazdagság kimutatására irányuló mélyebb vágyat elégíti ki.

A kutatáshoz a Gallup közvélemény-kutató intézet adatait használták fel. A résztvevőktől azt kérdezték, hogyan költöttek el egy előző évben nyert pénznyereményt. A 2000 megkérdezettből 559 ember nyert pénzt, átlagosan 1500 dollárt. Közülük 99 számolt be arról, hogy a pénz körülbelül 3 százalékát elajándékozta valamilyen jótékonysági intézménynek. Norton ezután a szubjektív gazdagságra vonatkozó kérdéseket tette fel, és kiderült, hogy még a jövedelem beleszámítása esetén is az adományok erősebb szubjektív gazdagságot jeleztek előre. Számításai alapján 500 dollár elajándékozása körülbelül ugyanolyan hatással van a szubjektív gazdagság érzésére , mint a jövedelem 10 ezer dolláros megemelkedése.

Az első pillantásra illogikusnak tűnő jelenség hátterében valószínűleg az a gondolkodás áll, hogy ha elég pénzem van az adakozásra, bizonyára jobb az anyagi helyzetem, mind gondoltam. Az emberek elégedettebbek az életükkel, ha úgy érzik, tehetősebbek.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +15 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, és továbbra is többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, de utóbbi az éjszaka második felében már kevésbé lesz jellemző. Hajnalra a délnyugati, déli részeken átmenetileg nagyobb területen lehet csapadékmentes az idő. Csak zivatarok környezetében erősödhet meg átmenetileg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul. Kettős fronthatás okozhat ma problémákat az arra érzékenyeknél.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra