A magány meglepő előnyei

Nem feltétlenül jelent rosszat, ha valaki gyakrabban érzi úgy, hogy szeretne egy kicsit egyedül lenni: egy új tanulmány szerint ugyanis az énidő javítja a kreativitást, közvetve pedig csökkenti a stresszt, valamint a depresszió és a szorongás kockázatát.

Mit jelent pontosan a flow-élmény, és hogyan érhetjük el? Részletek itt.

Korábbi kutatások is kimutatták már, hogy néhány magányos óra nem feltétlenül tesz rossz szolgálatot a mentális egészségnek, pontosabban mondva, pszichológusok megfigyelései utalnak rá, hogy bizonyos mennyiségig az egyedül töltött idő hosszú távon csökkentheti a depressziót , egyben javítja az érintettek empatikus képességét. A Buffalói Egyetem tanulmánya azonban az első, amely szerint az ilyesmi már rövid távon is jótékony hatást gyakorol a mentális állapotra. Támogatja ugyanis a kreativitást, amely a flow-élmény által csökkenti a stresszt, mivel ilyenkor az agy optimális hatékonysággal üzemel, eközben pedig nagy mennyiségű jutalomhormont, azaz dopamint bocsát ki.

Az énidő támogatja a kreativitást, közvetve pedig segít enyhíteni a stresszt
Az énidő támogatja a kreativitást, közvetve pedig segít enyhíteni a stresszt

Persze, a társasági élet központi szerepet játszik mind a mentális, mind a fizikai egészség megőrzésében, de tény, hogy egy szoba tele emberekkel nem a legtámogatóbb környezet az alkotáshoz. Időnként mindenkinek szüksége van rá, hogy egy kicsit eltávolodjon mindenki mástól, ennek ellenére eddig nem sok kutatás dokumentálta az énidő kézzelfogható egészségügyi előnyeit. A mostani tanulmányban közel 300 olyan ember adatait vették fel, akik számára saját bevallásuk szerint kiemelten fontos a privát szféra.

A kérdőívek összesítése során két nagy csoportba osztották a résztvevőket: voltak, akik kifejezetten antiszociálisak , azaz egyáltalán nem vagy csak alig tudnak kibontakozni mások társaságában, illetve akik egyszerűen csak szeretik, hogy egymagukban kreatívabbak lehetnek. Az eredmények szerint előbbiek nem tudják boldogan és produktívan kihasználni az énidőt, mivel meggátolják őket negatív gondolataik és a félelmeik. A második csoport tagjai viszont kifejezetten élvezik ezeket a szituációkat. "Egyértelmű, hogy számít a háttérben meghúzódó motiváció. Akik nem félelemtől hajtva választják a magányt, elegendő társasági élményhez jutnak, ezért maradéktalanul képesek kiélvezni az egyedüllét nyújtotta előnyöket" - mondta el dr. Julie Bowker, a tanulmány vezetője.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.