Valóban létezik az édességfüggőség

Egyelőre a tudósok körében is vita tárgyát képezi, hogy milyen élelmiszerek okozhatnak függőséget. Az agy keringése szempontjából mindegy, miről van szó: az élvezet az élvezet. Az új kutatás szerint a drogokban és például a jégkrémben van pár közös vonás.

A kábítószer-használó hiába fogyaszt több és több anyagot, az idő múlásával egyre kevésbé fogja élvezni a hatást. Ezért az agyban található dopamin nevű vegyület egyre kisebb koncentrációja a felelős, minél jobban stimuláljuk ugyanis az adott területet, az annál kevésbé lesz képes élvezni az ingert.

Az Oregoni Kutatóintézet munkatársai, S. Burger és Eric Stice ugyanezt tapasztalták, amikor csokoládés turmixszal itattak gyerekeket, miközben agyműködésüket vizsgálták. Az American Journal of Clinical Nutrition című lapban megjelent tanulmány szerint a 151, kutatásba bevont kamasz mindegyike egészséges testsúllyal rendelkezett. Először az étkezési szokásaikról kérdezték ki őket, majd eléjük tettek egy doboz turmixot, agyukat pedig fMRI-készülékkel figyelték. Noha mindegyikük szerette az italt, legkevésbé azok élvezték a fogyasztását, akik a kísérletet megelőző napokban sok fagyit ettek.

"Az édességek fogyasztása lelassítja az agy jutalmazó folyamatát, ami azt jelenti, hogy ugyanazért a hatásért egyre többet kell enni belőlük" - magyarázta Burger, aki szerint ez okolható az egyre nagyobb adagok igényléséért, ezáltal pedig a súlynövekedésért. "Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a fiatalok nem voltak kövérek, tehát a folyamat még azelőtt megindul, hogy elkezdenének lerakódni a zsírpárnák."

Burger ugyanakkor nem biztos benne, hogy minden élelmiszer függőséget okozhat. Véleménye szerint csak a magas energiatartalmú, cukorban gazdag ételek indítanak el a droghoz vagy az alkoholhoz hasonló agyi folyamatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!