Segítheti a leszokást az e-cigaretta?

A hagyományos dohánytermékek fogyasztása az utóbbi évtizedekben folyamatosan visszaszorulóban van, a piacon pedig egyre nagyobb teret nyernek a cigarettázás alternatíváiként szolgáló termékek. Jobb, ha valaki sima cigaretta helyett az e-cigit választja? Emellett segíthetik-e ezek a termékek a leszokást?

Az egyre szigorúbb szabályozásoknak köszönhetően a cigaretta világszerte visszaszorulóban van az emberek életéből. A dohánytermékek kezdetben a hirdetőtáblákról kerültek le, majd kiszorultak a közösségi terekből, szórakozóhelyekről, Magyarországon pedig már évek óta csak elsötétített üvegű trafikokban árusíthatóak. Ezzel együtt – bár nem a szigorítások gyors ütemében – a cigarettázók aránya is világszerte csökken, jelentős eltérés figyelhető azonban meg a nemek, illetve különböző korcsoportok között.

A tinédzserek már nem hagyományos cigarettát szívnak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt bő tíz évben a dohányzás a férfiak körében szorult vissza a legnagyobb mértékben itthon: míg 2009-ben a harmaduk (32,4 százalék) vallotta azt, hogy naponta rágyújt, addig 2019-ben ez az arány 27,3 százalékra csökkent. A nők körében azonban a dohányosok aránya szinte semmit nem javult, 10 év alatt 22,3 százalékról 22 százalékra csökkent csupán az arányuk, az alkalmi dohányosok aránya csökkent a köreikben 4,5-ről 1,9 százalékra.

A szigorítások egyik nem titkolt célja a fiatalok, kiemelten a tinédzserek megóvása a dohányzás káros hatásaitól. A magyar statisztikák szerint ezen a téren is sokat javult a helyzet, hiszen míg 2009-ben a 15-17 év közötti korosztály 16,7 százaléka vallotta magát rendszeres dohányosnak, addig 2019-ben már csupán 9,4 százalékuk. A hagyományos cigaretta mellett köreikben is megjelentek a különböző, dohányzás érzetét helyettesítő alternatívák, például az e-cigaretta, vagy a hevítéses technológián alapuló eszközök. Míg Magyarországon ezeket hivatalosan nem kezelik külön bármelyik más dohányterméktől, az Egyesült Államok Gyógyszerengedélyezési Hatósága (Food and Drug Administration, FDA) már célzottan az elektronikus cigaretta elleni kampányt is indított attól félve, hogy az a fiatalok számára is egyre népszerűbb alternatívája lehet a dohányzásnak.

A nikotin nemcsak addiktív szer, de az egészségre is káros, így a fiatalok körében semmilyen nikotintartalmú termék fogyasztása nem javasolt. A hagyományosról az e-cigiről történő váltás (és így az ártalomcsökkentés) kizárólag azon felnőttek esetében merülhet fel opcióként, akik egyébként folytatnák a dohányzást.

Az elektronikus cigaretta hatásaival és jogi szabályozásával foglalkozó, Washingtonban megrendezett US E-Cigarette Summit egyik vendégeként Kathy Crosby, az FDA dohánytermékeket vizsgáló osztályának vezetője is előadást tartott. Mint mondta, az FDA 2016 végén kezdte szabályozni az e-cigaretták piacát. Ekkor az USA 25 millió tinédzserkorújából 2 millióan rendszeresen használtak ilyen terméket, több mint 10 millióan pedig már legalább egyszer használtak, vagy tervezték, hogy kipróbálják. Az arányok alapján úgy látszott, hogy az elektromos változatok már népszerűbbek voltak a fiatalok körében a hagyományos cigarettánál.

Az FDA a termékek rohamos terjedése miatt már „elektromoscigi-járványról” kezdett beszélni, főként azért, mert a lakosságban is sok tévhit élt ezekről az eszközökről. Sokan ráadásul úgy használták az e-cigarettákat, hogy nem voltak tisztában annak lehetséges veszélyeivel, például azzal, hogy a bennük lévő nikotin miatt függőséget okozhatnak. Ha sejtettek is bizonyos egészségre gyakorolt veszélyt, a többség nem tulajdonított neki komolyabb jelentőséget – hangsúlyozta Kathy Crosby.

elektromos cigaretta, e-cigaretta
Nem mindenki számára könnyű az átváltás az e-cigarettára. Fotó: Getty Images

Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy az e-cigaretta milyen hatással van a szervezetre, már csak azért is, mert az eszközök működése is eltérő, és hatalmas különbségek vannak az ahhoz adagolható töltőfolyadékok minősége között is. Sok más dohánytermékhez hasonlóan az e-cigaretta használatakor sem a nikotin jelenti a szervezetre nézve a legnagyobb veszélyt, habár ez az anyag felelős az addikcióért, illetve hozzájárulhat bizonyos keringési betegségek kialakulásához is.

A cigaretta esetében az égéskor keletkezett káros anyagok felelősek a daganatos megbetegedések túlnyomó többségéért, de tanulmányok szerint az e-cigaretta gőzének belégzése is károsíthatja a tüdő működését. Sokan a dohányzás kevésbé káros alternatívájaként hivatkoznak az e-cigarettára, de az eszközök és a hozzájuk kapható töltőanyagok sokszínűsége miatt is nehéz ezt konkrét számokkal érzékeltetni. Ráadásul a felhasználási módja is eltérő a hagyományos cigarettához képest – míg ez utóbbiból sokan napközben 1-2 szálat szívnak, amiért el kell hagyni a lakást is, addig az e-cigarettázók hajlamosak napközben is hosszabb ideig „gőzölni”, akár a négy fal között. A legtöbb kutatási eredmény ugyanakkor mind arra az eredményre jutott, hogy az e-cigaretta használata kevésbé káros a sima cigarettához mérten, így a láncdohányosokat általában bátorítják az átszokásra. Sok ember számára azonban az e-cigaretta nem a legmegfelelőbb helyettesítő eszköz.

Segítheti a leszokást az e-cigaretta?

David L. Ashley, a Georgia Állami Egyetem professzora a konferencián ismertetett egy kutatást, amely annak járt utána, mennyire lehet elősegíteni a váltást a hagyományos cigarettáról az e-cigire. Ehhez egy 2019-ben készített tanulmány eredményeit ismertette, melyben aktív dohányosok számára kínálták fel lehetőségként az e-cigarettát . A kísérletre jelentkező csaknem 250 ember számára ingyenesen biztosítottak töltőfolyadékot, elmagyarázták számukra, hogyan működik az eszköz, majd egy hónapon keresztül heti szinten támogató üzeneteket kaptak arról, miért lenne fontos felhagyni a hagyományos dohánytermékek használatával.

A kísérlet végére csupán 9 ember (2,5 százalék) tette le teljesen a cigarettát, és tért át az e-cigarettára. 17 dohányos (6,7 százalék) döntött úgy, hogy felhagy mindkét termék használatával és teljesen leszokik. Sokkal többen voltak, akik legalább részben maradtak a cigarettánál: 102 résztvevő (37,4 százalék) visszatért a korábbi dohányos életmódjához, 120-an pedig (53,5 százalék) váltásban kezdték használni az e-cigarettát és a hagyományos dohánytermékeket.

Az e-cigarettát már kipróbáló, de a dohányzáshoz visszatérő embereket arról is megkérdezték, miért nem sikerült váltaniuk. David L. Ashley szerint legnagyobb arányban az alábbi válaszok születtek.

  • Az e-cigaretta használata nem hasonlít a sima cigaretta elszívásához.
  • Túl rövid ideig használták ahhoz, hogy megszokhassák a cigaretta ellenében.
  • Használata nem csökkentette a cigaretta iránt érzett sóvárgást.
  • Nem voltak biztosak abban, hogy az e-cigaretta használata biztonságosabb.

Az eredmények szerint azoknak sikerült legnagyobb arányban letenniük a cigarettát és átszokniuk az e-cigire, akik ez utóbbit napi rendszerességgel használták legalább egy hónapig. Azok, akik csak időnként vették elő a készüléket, nagyrészt vissza is szoktak a hagyományos cigarettára, vagy párhuzamosan használták a kettőt a későbbiekben.

)
Megújult a HáziPatika! (x)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15, +21 °C
Minimum: +7, +14 °C

Változóan, gyakran erősen felhős időre van kilátás, többfelé lehet eső, zápor, néhol zivatar. Megerősödik a déli szél, a maximumhőmérséklet 15, 21 fok között alakul. Kedden kettősfront hat a szervezetre. Az ízületi problémák mellett a fejfájás lehet a leggyakoribb, de a keringési panaszok sem mérséklődnek. A terhelés tartós lesz, és egyre jobban kimeríti a szervezetet. Érdemes megnézni a meteogyógyász® alábbi napi tanácsait! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: