Depressziósak leszünk, ha nem mozgunk

Ha valaki azon gondolkozik, hogy abbahagyja a rendszeres sportolást vagy feladja napi edzési rutinját, jó, ha tudja, hogy ezzel nem csak a pluszkilók felszaladását kockáztatja. Megnövelheti a kedélybetegségek kialakulásának esélyét is.

A szakértők általában minimum 30 percnyi közepes intenzitású mozgást javasolnak heti három alkalommal. Ennyi már elég lehet, hogy jótékonyan hasson az egészségünkre. Ha azonban ez a mennyiség lecsökken vagy teljesen elmarad, akkor már néhány nap után depresszív tünetek jelentkezését okozhatja az arra hajlamosaknál. Egy-két hét után pedig szinte mindenki a kedélyállapotának romlását tapasztalhatja és olyan tüneteket észlelhet magán, mint a kedvetlenség, az ingerlékenység, az állandó pesszimizmus vagy a gyakori szomorúság.

Milyen hatással van a mozgás a szívünkre? Részletekért kattintson !

A dolog ellenkezőjét, vagyis hogy a depresszió enyhítésében hatékony segítség lehet a sport, már korábban is számos kutatás igazolta. Ennek elsősorban az az oka, hogy a mozgás során endorfin termelődik az agyban, ezért az edzés után eufória és elégedettség tapasztalható. Ennek a plusz endorfinlöketnek a megszűnése, illetve tartós hiánya már igen rövid idő alatt mérhető változásokat okoz a kedélyállapotban.

A mozgás során endorfin termelődik az agyban
A mozgás során endorfin termelődik az agyban

Ha pedig hozzávesszük, hogy a mozgásban szegényebb életmód gyakran hízást is eredményez, aminek általában kevesen örülnek, még inkább érthető, hogy miért is lesz tartósan rosszabb a kedvünk, ha nem járunk rendszeresen mozogni.

Természetesen ez nem jelenti, hogy a depresszió egyértelmű oka a túl kevés mozgás, csupán, hogy egészen biztosan van kapcsolat a kettő között. Éppen ezért fontos, hogy minél többen tudjanak arról, hogy az egészséges és fitt fizikai, mentális és érzelmi állapotok nagyban függnek egymástól.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!