Továbbra is fogy a magyar

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint tavaly negyvenezer fővel csökkent Magyarország népessége.

Kevés gyermek születik, sokan halnak meg

2017-ben Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Csak fogy és fogy a magyar, természetes fogyás népesség népességcsökkenés halálozás születés
Csökkent a házassági és a gyermekvállalási kedv is

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben - 3,7 százalékkal meghaladta.

Tavaly 91 600 gyermek született, ami 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest 1,3 százalékkal csökkent. Tavaly 131 700-an haltak meg, 4647-tel többen mint 2016-ban. A halálozások számának emelkedése , valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt.

Megtorpant a házassági kedv is A 2017-ben megkötött 50 600 házasság 1205-tel kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése 2,2 százalék.

Tavaly ezer lakosra 9,4 élveszülés és 13,5 halálozás jutott

Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2016. évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal 4,1 ezrelékre emelkedett. 2017-ben ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott , ami 0,4 ezrelékpontos javulás 2016-hoz képest - és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.

Mennyi az annyi? A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 771 ezer fő volt 2017 végén.

A tavalyi év utolsó hónapjában a természetes fogyás 3895 fő volt, 291-gyel kevesebb a 2016 decemberinél. 2017. decemberben 7603 gyermek született, ami 2,9 százalékkal, 229-cel elmaradt a 2016. decemberitől. Az elhunytak száma 11 498 volt, 4,3 százalékkal, 520 fővel kevesebb az előző év decemberinél.

A születések száma kisebb arányban csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2016. decemberi 4186-hoz képest 7 százalékkal mérséklődve 3895 fő volt. A házasságkötések száma 3,9 százalékkal csökkent, a 2284 anyakönyvezett frigy 92-vel kevesebb volt a 2016. decemberinél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.