Tovább zuhan a születésszám Magyarországon

Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 ember halt meg; 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Májusában 6284 gyermek született, 11 százalékkal, 760 újszülöttel kevesebb, mint 2023 májusában. Ebben a hónapban 9501 ember halt meg, 6,2 százalékkal, vagyis 628-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás a 2023. májusi 3085-tel szemben 3217 ember volt. 5510 pár kötött házasságot, ez 1,2 százalékkal, 66-tal több a 2023. májusinál. 

Eltűnt 21 ezer magyar

Január-májusban 31 788 gyermek jött világra, 8,4 százalékkal, 2912-vel kevesebb a 2023. január-májusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,4, míg májusban 11 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,48 volt - fűzték hozzá. A közlemény szerint ebben az időszakban 52 983-an haltak meg, 4,5 százalékkal, 2508-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március-májusban 8,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

csecsemő
Májusában 6284 gyermek született, 11 százalékkal kevesebb, mint egy éve ilyenkor. Fotó: Getty Images

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 21 195 fő volt, ami 1,9 százalékkal több a 2023. január-májusi 20 791 fős értéknél - ismertette a KSH. Ebben az időszakban 16 266 pár kötött házasságot, 7,3 százalékkal, 1101-gyel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban - írta a hivatal.

A hivatal tudatta azt is, hogy ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-májusában. A természetes fogyás 5,3 ezrelékes értéke közel megegyezett az előző év azonos időszakival. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 4,1 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.    

2023. június és 2024. május között 82 313 gyermek született, 7004-gyel, vagyis 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.    Hozzátették, hogy 125 668-an haltak meg, 6627-tel, azaz 5 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.    Ebben az időszakban 51 240 pár kötött házasságot, 5371-gyel, 9,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál - áll a KSH közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!