Karrier vagy házasság? Kiderült, mire vágynak jobban a mai kamaszok

A kamaszok és a felnőttek fontossági listáján is egyre hátrébb szorul, hogy megházasodjanak.

A lányok és a fiúk élményeinek különbségére voltak kíváncsi az amerikai Pew Research Center kutatói. 13 és 17 év közötti kamaszokat kérdeztek arról például, hogy mennyire fontos számukra a külső. A lányok szerint nagy rajtuk a nyomás, hogy jól nézzenek ki, míg a fiúk a sportosság és a fizikai erő terén érzik ugyanezt – írja a Psychology Today. Azzal kapcsolatban viszont, hogy mit gondolnak, mi lesz számukra fontos felnőttként, egyezik a két nem véleménye. A fiatalok sem a házasságot, sem a gyerekeket nem sorolták az első helyre; helyette elsősorban olyan munkára vágynak, amelyet örömmel végeznek. 

Válaszaik alapján az alábbi fontossági sorrendet állították fel:

  • 86 százalék: egy olyan munka, amelyet örömmel végeznek
  • 69 százalék: közeli barátok
  • 58 százalék: sok pénz 
  • 36 százalék: házasságkötés
  • 30 százalék: gyerekvállalás
  • 6 százalék: hírnév szerzése
karrier
A barátságok egyre fontosabb szerepet töltenek be az emberek életében. Fotó: Getty Images

Az egyetlen nagyobb különbség a lányok és a fiúk között az volt, hogy a lányok nagyobb valószínűséggel mondták azt, hogy fontosak számukra a közeli barátok, mint a fiúk (74 százalék a 65 százalékhoz képest). De ez még mindig a második legfontosabb dolog volt mindkét nem számára a kielégítő karrier után

Nem biztos, hogy kinövik ezt a szemléletet

A Pew Research Center munkatársai 2023-ban is végeztek egy hasonló kutatást, csak akkor felnőtteket kérdeztek meg a preferenciáikról (a hírnévre vonatkozó kérdés nem szerepelt az akkori kutatásban). Az eredmények nagyon hasonlók voltak. A teljes élethez szükséges tényezőkből ők is azt jelölték a legfontosabbnak, hogy az embernek élvezetes munkája és közeli barátai legyenek. Az utolsó helyen a házasság állt.

Esetükben így nézett ki a fontossági sorrend:

  • 71 százalék: egy olyan munka, amelyet örömmel végeznek
  • 62 százalék: közeli barátok
  • 26 százalék: gyerekvállalás
  • 24 százalék: sok pénz
  • 23 százalék: házasságkötés

Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ számos országában csökkenő tendenciát mutat a házasságkötések száma. Ennek okával kapcsolatban számos elmélet létezik, például az, hogy a férfiak és a nők mást várnak a házasságtól, mint amit aztán a gyakorlatban tapasztalnak. Ezek az elméletek azon alapulnak, hogy az emberek házasodni akarnak, és ha egyedül vannak, az azért van, mert nem találták meg a megfelelő partnert.

A fenti eredmények viszont arra utalnak, hogy a mostani tinédzserek és felnőttek számára egyszerűen nem olyan fontos a házasság, mint az idősebb generációk számára. És talán az egyedüllét teljesebb élethez vezethet, mint ahogy eddig hittük. Egy másik Pew-féle kutatásban azokat a szingliket kérdezték, akik bevallottan nem akartak párkapcsolatot. A legtöbben (72 százalék) azt válaszolták, hogy jól érezték magukat egyedül. 

Mint a szerző, dr. Bella DePaulo pszichológus és író hozzáteszi, saját kutatása is arra az eredményre jutott, hogy az emberek nem csak egyszerűen szeretnek egyedülállóak lenni. Boldogok és színes életet élnek, nem annak ellenére, hanem azért, mert szinglik. Ők abban látják a kockázatot, hogy mit veszítenének, ha egy pár köré szerveznék az életüket, nem abban, hogy mi lesz akkor, ha nincsen partnerük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!