Találkozás nélkül is lehet meghitt a karácsony

A koronavírus-járvány miatt a legtöbb család nem a korábban megszokott hagyományok szerint ünnepli az idei karácsonyt. De vajon hogyan lehet meghitt az ünnep, ha a fizikai találkozás nem lehetséges?

A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság és feszültség miatt joggal merül fel a kérdés, hogy milyen módon vihetünk békét és nyugalmat az idei különös ünnepi időszakba, illetve hogyan kerülhetnénk közel a veszélyeztetettségük miatt elszigetelt idős hozzátartozóinkhoz. Ezt a kérdéskört járja körül a Semmelweis Egyetem legfrissebb közleménye is.

"Ugyan ez a pandémiás helyzet nem éppen ideális az ünnepléshez, vagy ahhoz, hogy a nagy családdal körül üljük az asztalt, viszont a karácsony bensőségességét adó találkozásokról, beszélgetésekről nem kell lemondanunk" - véli Purebl György pszichiáter szakorvos, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója. Mint mondta, ez a szomorú helyzet egy teszt is egyben, amely során kiderülhet, hogyan tudjuk ezt a karácsonyt kicsit más tartalommal megtölteni, és az örömünnep helyett intimitást vagy egymáshoz való kapcsolódást keresni benne - még akkor is, ha fizikailag nem feltétlenül tudunk együtt enni, inni és nevetni. Virtuálisan azonban együtt lehetünk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus karácsony, koronavírus ünnep, koronavírus család,
A közös élménynek nem alapfeltétele a fizikai találkozás. Fotó: Getty Images

Használjuk ki a technológia lehetőségeit!

Ne szomorkodjunk túlságosan sokat amiatt, hogy ez a karácsony a koronavírus okozta helyzet miatt nem lehet olyan, mint a korábbiak. Inkább használjuk ki a XXI. század által kínált lehetőségeket az online térben való együttlétre, közös játékra, beszélgetésre - tanácsolja a pszichiáter. Az izolációt fizikailag ugyan fel kell vállalni, de virtuálisan nem. Az pedig különösen fontos, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk azokkal az idős, beteg hozzátartozóinkkal is, akik el vannak szigetelve a külvilágtól, és jobban be vannak zárva, mint mi.

Szívhez szóló videót tett közzé közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A felvételen arra figyelmeztetnek, hogy már több bajtársukat is elvesztették a koronavírus-járvány miatt, a harc azonban még nem ért véget. Kattintson!

A szakember szerint az a legjobb, ha ezeket az online találkozásokat ugyanúgy megtervezzük, mint egy fizikai találkozót. Legyen meghatározott tartalmuk, időpontjuk és időtartamuk, valamint gondoljuk át, mit fogunk egymásnak mondani és mit kérdezünk a másiktól. A lényeg tehát, hogy tudatosan törekedjünk arra, hogy a virtuális találkozásoknak is legyen rítusa, mélysége. Most bejglisütés vagy halászléfőzés helyett abba kell egy kicsit több energiát fektetni, hogy tartalommal töltsük meg a virtuális találkozásokat - figyelmeztet Purebl György. Egyébként a személyes találkozásoknak léteznek biztonságos, távolságtartó alternatívái is. A kreatív kivitelezési lehetőségek száma határtalan. A szakember példaként említi, hogy oda lehet menni a nagymama ablaka alá szerenádozni, vagy lehet együtt sétálni vele.

Kezdeményezzünk!

Fontos továbbá, hogy ne pusztán lehetőséget biztosítsunk az idős hozzátartozóknak a telefonálásra, hanem mi magunk legyünk az aktív kezdeményezők. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az idősebbek vágynak a beszélgetésre és társaságra, de nem akarnak zavarni. Ráadásul nem is használja mindenki ügyesen a modern technikai eszközöket, ez pedig meggátolja őket a kapcsolatfelvételben.

A professzor az éppen kórházban fekvő, lábadozó betegeket és hozzátartozóikat is arra ösztönzi, hogy bátran tartsák a kapcsolatot egymással telefonon, hiszen ez valamennyit pótol a személyes találkozásból, és segíti a betegek gyógyulását. Egyes vizsgálati eredmények például azt mutatják, hogy a koronavírus-fertőzésen átesettek között gyakori a szorongásos zavar és a trauma, de megnő a pánikbetegség és a depresszió kockázata is. Ez ugyanakkor nemcsak az érintett betegekre, hanem az őket ápoló hozzátartozókra és egészségügyi személyzetre is igaz. A járvány tehát egy valódi közösségi krízis.

A pszichiáter szakorvos abban bízik, hogy a családok és az egyének is megerősödve kerülnek majd ki ebből a nehéz helyzetből, és mindenki rájön arra, hogy a karácsony akkor is lehet jó és tartalmas, ha fizikailag nem vagyunk együtt. Talán visszakapja kicsit az intimitását a szeretet ünnepe, ha megtanuljuk, hogy nem a vásárlásról és a fogyasztásról szól. A 2021-es karácsony pedig még szebb lesz majd, ha ezeket a felismeréseket átvisszük és beépítjük a jövő évi ünnepbe - véli Purebl György.

Elárulta titkát egy százéves koronavírus-túlélő - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.