Szuperfetáció: egy terhes nő is teherbe eshet

Egészen hihetetlen dolog történt egy nővel az Egyesült Államokban: a kaliforniai asszony úgy esett teherbe a férjétől, hogy addigra béranyaként már várandós volt egy kínai pár közös gyermekével.

Miért alakulhat ki ikerterhesség? Részletek itt.

"A sikeres mesterséges megtermékenyítést követően, nagyjából a terhesség 6-7. hetében az orvosok felfedeztek még egy embriót" - kezdte mesélni történetét Jessica Allen a BBC-nek . Mint elmondta, minden jel arra utalt, hogy ikerterhességről van szó, amiért végül a tavaly decemberi szülés után extra juttatást is kapott a megrendelő szülőktől. Hetekkel később a kínai anyuka újra felkereste a béranyát az interneten keresztül, hogy elmondja neki: kétségei vannak az egyik gyermek származását illetően, amit a kicsikről készült fotókkal is alátámasztott. A gyanút a DNS-teszt minden kétséget kizáróan igazolta, annak alapján ugyanis a szóban forgó fiúnak a béranya és férje a biológiai szülei.

ikerterhesség, szuperfetáció, egypetéjű ikrek
Csak a szülés után derült ki, hogy az ikreknek hitt gyermekek nem is testvérek

A történetben akadt még egy csavar, az érintett baba születési anyakönyvi kivonatát ugyanis a kínai nő írta alá, így jogi értelemben ő volt az anya, nem pedig Jessica Allen. Ráadásul annak ellenére, hogy a biológiai szülők szerették volna maguk felnevelni saját csemetéjüket, a kínai fél mégis szorgalmazta, hogy a fiút adják örökbe egy másik ismerős párnak, amely szintén szeretett volna örökbe fogadni egy gyermeket. Mindennek hónapig tartó jogi vita lett a következménye, de a történet boldog véget ért, Allenék ugyanis visszakapták a fiukat.

Mi a szuperfetáció?

Szerencsés végkifejlet ide vagy oda, joggal merül fel persze a kérdés, hogy egyáltalán hogyan lehetséges, hogy egy várandós nő újból teherbe tudjon esni. "Ez nagyon-nagyon ritka, de létező jelenség. A szülészet-nőgyógyászat tankönyv alig két mondatot tartalmaz erre vonatkozóan, de a nemzetközi irodalomban is csupán néhány esetleírással lehet találkozni" - fogalmazott dr. Kapás István, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza. A jelenség neve szuperfetáció, és bár más emlősfajoknál gyakrabban előfordul, emberek között alig néhány esetről készült feljegyzés az elmúlt évtizedek során.

Mint a szakember kifejtette, az ismételt fogantatást összesen három mechanizmus hivatott megakadályozni, amennyiben egy petesejt megtermékenyült, azaz létrejött a terhesség. Egyrészt a sárgatest egy olyan terhességi hormont termel, amely gátját szabja, hogy a következő ciklusban megtörténjen a tüszőérés. Emellett módosul a méhnyak nyáktermelése, átjárhatatlanná téve az utat a spermiumok számára, továbbá a méhnyálkahártya összetétele is olyan irányban változik, hogy következő beágyazódásra már alkalmatlan legyen a meglévő terhesség ideje alatt.

A szülész-nőgyógyász kitért rá, hogy az orvostudomány előtt egyelőre nem teljesen tisztázott, milyen folyamatok révén jöhet létre szuperfetáció, mindenesetre mesterségesen megtermékenyített nők esetében statisztikailag gyakoribb a jelenség előfordulása. Részben tehát a petefészek-stimulációban keresendő a kiváltó ok, illetve abban, hogy ilyenkor olyan hormonális készítményeket is alkalmaznak az érintett nőknél, amelyek felkészítik a méh nyálkahártyáját a beültetendő embrió beágyazódására. Így pedig peteérés esetén egy saját megtermékenyült petesejt is képes lehet beágyazódni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!