Probléma az élethosszig tartó munka

A magyar nyugdíj előtt álló lakosság foglalkoztatottsága 28 százalékponttal nőtt 2010 és 2016 között. Ezzel az OECD 34 tagállama között Magyarország a második helyen áll az időskori munkavállalók arányának növekedését tekintve, erre hívja fel a figyelmet a szervezet egyik legfrissebb jelentése.

Az OTP Öngondoskodási Indexe ezzel szemben azt mutatja, hogy a válaszadók csupán 13 százaléka szeretne a nyugdíjkorhatár betöltése után is tovább dolgozni. A valóság és a nyugdíjas álmok tehát nagyon eltérőek a társadalomban.

Dolgozni fogunk a nyugdíjba vonulás után is?

A hazai aktív korú lakosság 40 százaléka úgy véli, hogy nyugdíjaskorban több ideje jut majd magára és kedvenc tevékenységeire, mint jelenleg - derül ki az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből. A válaszadók csupán 13 százaléka dolgozna a nyugdíjba vonulás után, azonban nagy részük inkább barátokkal közös programokra (48 százalék), utazásra (40 százalék) vagy unokázásra (39 százalék) fordítana több időt.

Egyre nagyobb probléma az élethosszig tartó munka
A valóság és a nyugdíjas álmok nagyon eltérnek egymástól

A boldog nyugdíjas jövő ábrándját azonban egy frissen megjelent, az OECD országokat vizsgáló kiadvány adatai jelentősen átírják. Ezek azt sugallják, hogy a munka jó eséllyel meghatározza majd a magyar ember mindennapjait a nyugdíjba vonulás után is. A felmérés szerint ugyanis a nyugdíj előtt álló 55-66 éves korosztályt tekintve a foglalkoztatottsági ráta 2010 és 2016 között hat év alatt 28 százalékponttal nőtt, ezzel hazánk második a sorban a listavezető Németország után.

Kitolnánk a nyugdíjba vonulás idejét

A problémát a magyar lakosság is érzékeli, ha ugyanis a vágyott helyett a várt nyugdíjaskorra kérdeznek rá, már más képet látunk. Az OTP Öngondoskodási Indexben megkérdezettek 52 százaléka a szűkös megélhetés elkerülése érdekében megpróbál tovább dolgozni és kitolni a nyugdíjba vonulás idejét, míg 65 százalékuk olyan munkát próbál találni, amit nyugdíj mellett is folytathat. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a munka jó eséllyel meghatározza majd a magyar ember mindennapjait a nyugdíjba vonulás után is.

"Azt látjuk, hogy a magyarok nyugodt, békés időskorra vágynak. Azonban sokan nem gondolnak bele, ehhez milyen lépéseket kell megtenniük már akkor, amikor aktív munkavállalók és a nyugdíjas évek még távol vannak. A jövedelmekre vonatkozó nemzetgazdasági adatok azt mutatják, hogy nem lesz könnyű dolguk azoknak, akik nem készülnek fel időben erre az időszakra. A havi átlagkereset 2018-ban 203 000 forint körül alakul, az átlagnyugdíj jelenleg ennek 62-63 százalékát teszi ki. Egy ekkora mértékű jövedelem kiesés nagy lemondásokat hozhat a mindennapokban - hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, aki szerint ezért az álom-nyugdíjért már most tenni kell, ha mást nem, akkor annyit, hogy egy nyugdíjpénztári számla nyitásával megteremtjük a megtakarítások lehetőségét.

Nálunk a legalacsonyabb a nyugdíjminimum

Az OECD tagországokat vizsgáló nyugdíjra vonatkozó felmérés arra is kitér, hogy miként alakulnak a nyugdíjminimumok az egyes nemzeteknél. A kutatási eredmények szerint Magyarországon a legalacsonyabb a nyugdíjminimum a 13 hasonló nyugdíj berendezkedésű tagország közül, mindössze 10 százalékát teszi ki az átlagkeresetnek. Ez a valóságban 28 500 forint jövedelmet jelent havonta, ami csupán 7 százaléka a lista élén álló Luxemburgban riportált, egy főre jutó havi átlagos minimum nyugdíj összegének, és mindössze 45 százaléka a szomszéd Szlovéniában mért értéknek. Hazánk a helyettesítési ráta tekintetében a középmezőnyben foglal helyet, a magyar emberek a nyugdíjba vonulás előtti utolsó fizetésük 85 százalékát kapják meg nyugdíjként.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.