Sokszor úgy érezzük, megváltozott a viszonyunk a testvérünkkel: csak ritkán találkozunk vele, általában ünnepekkor, egyébként pedig mindenki építi a maga karrierjét vagy a saját családjával foglalkozik. Ez azonban részben természetes folyamat: sokszor fizikailag is messze kerülnek egymástól az érintettek: más városba - manapság egyre többször: más országba - költöznek. A szakértők azért megnyugtatnak: ez gyakran csak átmeneti állapot. A kötelék, ha gyerekkorban elég erős volt, akkor kibírja a nagyobb távolságokat is.
Van egy fázis, amikor szem elől vesztik egymást
"Van egy fázis, amikor a testvérek szem elől vesztik egymást" - mondja a müncheni fejlődéspszichológus, Hartmut Kasten, aki a Die Welt német napilap internetes változatának nyilatkozott.
Nemcsak a fizikai távolság, hanem az eltérő foglalkozások is szerepet játszanak ebben. Az sem kizárt, hogy az egyik testvér élettársa nem bírja a fivért, nővért, ezért ritkul a találkozás. A testvérkapcsolat mégsem ér ezzel véget. Kasten szerint ez ugyanis a leghosszabb viszony az ember életében - végigkíséri azt, még ha nem is akarunk tudomást venni róla.
Szinte elszakíthatatlan kötelék a közös gyermekkor, amely életre szól - szintén. A testvérkapcsolat sosem ér véget: még "fű alatt" is tovább él, ha már nincs semmilyen kontaktus, akkor is - magyarázza a családkutató. Sokakban megvan ugyanis a csírája annak, hogy újra egymásra találjon a másikkal. Ami, ha megvalósul, idős korban valódi áldás is lehet: a testvérek egymás mellé vagy összeköltöznek, egymást segítik a problémák megoldásában.
A jó gyerekkori viszony általában megmarad később is
Az újra egymásra találás nagy előnyt jelenthet idős korban Thomas Hax-Schoppenhorst szerint, aki pedagógus és a témában könyvet is megjelentetett. Sokszor más tényezők segítik az összetartozás érzésének megerősödését. Például az idősödő szülők ellátása, gondozása újra összehozhatja a családot. Ugyanakkor mindez ambivalens érzelmeket is ébreszthet. Régi sérelmek is újraéledhetnek, vagyis kirobbanhatnak az elfojtott konfliktusok. Mindez attól függ, hogy milyen volt a testvérek viszonya gyerekkorukban: akik jóban voltak egymással akkor, azok nagyobb eséllyel maradnak jó viszonyban később is.
A konfliktusok természetesen válsághelyzetekben robbannak ki. A szülők halála után a örökség elosztása robbanásveszélyes helyzeteket teremthet - ezt megerősíti Hartmut Kasten is. Ezért nagy a szülők felelőssége: fontos, hogy mindent megtegyenek gyermekeik harmonikus kapcsolatáért.
Nem minden a szülők hibája
Persze mindent nem lehet a szülőkre hárítani: akinek esetleg problémás volt a gyerekkora , annak érdemes félretennie a fenntartásait, felnőttként máshogy kezelheti a konfliktusokat. Cordula Ziebell szerint a terápiáján résztvevő lánytestvérek sokszor kezdik azzal: "de a húgom...", "de a nővérem...". Valójában azonban nem a másik megváltoztatásán kell ügyködnie az érintetteknek, hanem a maguk negatív beállítódásain kell túllépniük.
A problémák kiélezése helyett a kommunikációra és a saját belátásra helyezik a hangsúlyt terapeuták. Hax-Schoppenhorst szerint sokszor egy levél jobban esik a hosszú évek után, amikor a testvérek ismét felveszik egymással a kapcsolatot. Ekkor még nem kell azonnal a múltat feldolgozni. Először elég, ha valaki kifejezi a szándékát a találkozásra. A közös múlt sem mindig elég ugyanis az összekapcsolódás felélesztésére: tudomásul kell venni, hogy ugyanaz az esemény nem mindenkinek jelenti ugyanazt. A másik helyzetének mérlegelése sokat segíthet a szakértők szerint a viszony helyreállításában.
Akiknél viszont erre nincs szükség, és a közös múlt mindig is összekapcsolta őket, azoknak ez óriási tőkét jelent, vélik a kutatók.
