Mennyi C-vitaminra van szükségünk naponta?

Szervezetünk számos folyamatának zökkenőmentes működéséhez szükséges a C-vitamin, amelyet azonban testünk nem képes előállítani, így tehát kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő mennyiségű bevitelre.

Az aszkorbinsavként is emlegetett vitaminból van a legnagyobb mennyiségre igényünk az összes vitamin közül. Átlagos esetben ez felnőtteknél legalább 60 milligramm naponta, vannak azonban olyan tényezők, amelyek növelhetik a szükségletet, így például a várandósság és a szoptatás, a nehéz fizikai munka, a stressz, az alkoholfogyasztás, továbbá a rendszeres dohányzás, amely már közel megháromszorozza az említett dózist.

A citrusfélék remek forrásai a C-vitaminnak
A citrusfélék remek forrásai a C-vitaminnak

A C-vitamin hiánya következtében a fogíny vérzékenysége, fáradékonyság, álmatlanság és étvágytalanság is jelentkezhet, szélsőséges esetben pedig foghullással és bőr alatti bevérzésekkel járó skorbut alakulhat ki. Szerencsére a hiánybetegség előfordulása a mai korban már igen ritkának tekinthető a fejlett országok népessége körében.

Zöldségek és gyümölcsök nyersen

Igen széles azon ételek palettája, amelyek fogyasztásával bevihetjük a szükséges mennyiségű C-vitamint szervezetünkbe. A citrom és narancs mellett a paprika az egyik leginkább közismert forrás, hiszen annak segítségével fedezte fel a szegedi Szent-Györgyi Albert az aszkorbinsavat a két világháború között, kiérdemelve ezáltal a Nobel-díjat is. Egy átlagos méretű, húsos piros paprika nagyjából 340 milligramm C-vitamint tartalmaz.

Immár harminc éve, 1986. október 22-én hunyt el Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője.

Összességében elmondható, a citrusfélék, a paradicsom, a káposzta és a salátafélék, az alma és a körte, valamint a csipkebogyó és a homoktövis egyaránt jó választás lehet a vitaminbevitelhez. Szerencsére az elfogyasztott ételekben lévő mennyiség java, mintegy háromnegyede képes hasznosulni a szervezetben. Azt azonban ehhez hozzá kell tenni, hogy a 60 fok feletti főzés során ez a hasznos és fontos vitamin lebomlik, akárcsak lúgokkal érintkezve.

Alacsony a túladagolás veszélye

A napi szintű bevitel már csak azért is fontos, mert testünk nem csak előállítani, de raktározni sem tudja a vízben oldódó C-vitamint, a felesleg mindig kiürül. Mindez persze azt is magával hozza, hogy a túladagolás sem igazán jellemző. Ahhoz, hogy az aszkorbinsav problémát okozzon, rendkívül túlzott, akár 2000 milligramm feletti mennyiség tartós fogyasztása kell. Ilyenkor főként vese- és gyomorpanaszokra, hasmenésre lehet számítani.

A számoknál tehát kijelenthető, hogy napi 500 milligramm C-vitamin bevitele képes fedezni az emberi szükségletet, egyben kiegyensúlyozott táplálkozás mellett gondokat sem okoz. Ez a mindennapi étkezés során teljes mértékig fedezhető zöldségekből és gyümölcsökből, de számos tabletta is kapható a boltokban, gyógyszertárakban e célra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.