Mennyi a napi D-vitamin-szükséglet?

HáziPatika

Köztudott, hogy a szervezet képes D-vitamint előállítani, ezért viszont nem mindig figyelünk oda a megfelelő mennyiségű bevitelre. Pedig ebben az esetben a fellépő vitaminhiány az egészség alapvető feltételének hiányát jelenti.

A D-vitamin valójában nem is vitamin

Sokkal inkább egy hormonszerű előanyag, amely az aktív D-hormon termelődéséhez járul hozzá a szervezetben. Felnőttek számára 1500-2000 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, a téli hónapokban főként táplálékkiegészítők formájában, mivel csupán élelmiszerekből ekkora mennyiség nem fedezhető. Túlsúlyosak esetében ez az érték még magasabb is lehet, akárcsak a kor előrehaladtával, ahogy a szervezet termelőképessége csökken. A szervezetbe kerülő nehézfémek (ólom, kadmium) szintén jelentősen növelik a D-vitaminra vonatkozó szükségletünket.

A csontok védelmezője

A D-vitamin (kalciferol) ultraibolya sugárzás hatására a szervezetben is képződhet - koleszterin segítségével - előanyagaiból. Ilyenkor D3-vitamin jön létre, míg D2-vitamint növények tartalmaznak, az állati eredetű élelmiszerekben pedig mindegyiket megtalálni. A legjobb forrást a halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek jelentik.

kalciferol D2-vitamin D3-vitamin D-vitamin vitaminpótlás D-vitaminhiány vitaminhiány kalciferol
D-vitamint az őszi-téli hónapokban nem csak ételek által vihetünk be szervezetünkbe

A D-vitamin nélkülözhetetlen a kalcium és a foszfor felszívódásához, beépüléséhez, a csontképződés folyamatához és a csontok egészséges fejlődéséhez, gyógyulásához, acsontritkulásmegelőzéséhez, miközben véd a magas vérnyomástól, a ráktól és számos autoimmun betegségtől is. Hatékony a fog- és fogágybetegségek, valamint apikkelysömörkezelésében.

Megviseli a szervezetet a hiány

A D-vitamin hiányának elsődleges jele lehet az angolkór (rachitis, mely a fiatal, gyorsan növekvő szervezet kalcium- és foszforanyagcseréjének összetett zavara), a csontok deformálódása, a gyakori csonttörés, a nehéz csontgyógyulás és a csontritkulás. Fokozza azautoimmun betegségekkialakulásának esélyét, mint amilyen a reumás ízületi gyulladás, az inzulinfüggő cukorbetegség és a sclerosis multiplex. A hiány hozzájárul a szívelégtelenség, a magas vérnyomás, az érelmeszesedés kialakulásához. Vesebetegségek,emlőrákés vastagbéldaganatok létrejöttében is nagy szerepet játszik a D-vitamin nem megfelelő mennyisége, emellett kedvezőtlenül befolyásolja a teherbeesést, policisztás ovárium szindrómához vezethet, vagy akár cukorbajhoz, máj és epeúti megbetegedésekhez.


Csecsemők esetében vigyázni kell a túladagolásra, amelynek hatására általános mérgezési tünetek léphetnek fel: rossz étvágy, hányinger, hányás, fokozott vizeletkiválasztás, gyengeség, idegesség, szomjúság, bőrviszketés. Emellett a vesék működése is károsodhat, vesekő képződhet. Felnőttek esetében a túladagolás veszélye csak az igen nagy mennyiségű, mesterséges bevitel esetén áll fenn. Mivel a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, a felesleg elraktározódik, túladagolási tüneteket pedig csak az ajánlott mennyiség százszorosának hosszú időn át tartó szedése okoz.

Értékelje a cikket!

Kalcium-oxalátos kőre egyszer operáltak, majd a következő alkalommal 3x zúztak. Legújabb labor alapján D3-vitamin hiányom van. Az orvos napi 1x D3-vitamin 3000 NE írt fel. Szedhetem?

Kedves Kérdező! Semmi akadálya nincs, mert a D-vitamin a kőképződésre nincs kóros hatással. Tisztelettel: Prof. Dr. Nyirády Péter

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+6, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a napsütés mellett gomolyfelhők is lesznek az égen, ezekből heéyenként előfordulhatnak futó záporok.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag