Meglepő dolog erősíti a gyerekek immunrendszerét

Az aszfalt helyett erdőterületről származó talajjal és növényekkel borított játszótér erősíti a gyerekek immunrendszerét.

Kiderült, így gyógyít az erdő Mindenki alapvetésként kezeli, hogy a természetjárás, a kirándulás pozitívan hat testünkre és lelkünkre. A tudomány számára most kezd csak világossá válni, hogy messze nem értettünk még meg mindent ezekből a hatásokból. Részletek itt .

A Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány alapjául szolgáló korábbi kutatások eredményei azt sugallják, hogy az autoimmun betegségek - úgymint gyulladásos bélbetegségek, 1-es típusú diabétesz, ekcéma és asztma - világszerte megnövekedett arányának egyik oka, hogy a gyerekek nem találkoznak olyan természetes anyagokkal, amelyek biztosítják az immunrendszerük megfelelő érését.

Ezen elmélet szerint a porral, földdel és pollennel való rendszeres érintkezés erősíti az immunrendszert gyermekkorban - olvasható a Medicalxpress című tudományos hírportálon. A kutatók szerint a városiasodott területek egy részén élő gyerekeknél a legmagasabb a kockázata annak, hogy nem kerülnek kapcsolatba ilyen természetes anyagokkal, ami magyarázatot adhat arra, hogy esetükben miért magasabb az autoimmun betegségek előfordulási aránya.

Jót tesz a gyerekek immunrendszerének, ha aszfalt helyett erdőterületről származó talajjal és növényekkel borított játszótéren játszanak.
Jót tesz a gyerekek immunrendszerének, ha aszfalt helyett erdőterületről származó talajjal és növényekkel borított játszótéren játszanak. Fotó: Getty Images

Az elképesztő adatok megkövetelték a publikálást

Az elmélet letesztelése érdekében a kutatók eltávolították az aszfaltot két finn nagyváros több napközi otthonának játszóteréről, helyére pedig erdőkből származó tőzeget fektettek le, valamint bokrokkal és mohával gazdagították a területet. A gyerekek onnantól kezdve ezen a zöldterületen játszottak, amikor kint voltak a szabadban.

A kutatók a természetes anyagok betelepítése előtt, valamint az új zöldterület használatának 28. napján is megvizsgálták a gyerekek immunrendszerét. A szakemberek ugyan elismerik, hogy a tanulmányukba bevont alanyok száma alacsony - mindössze 75 fő -, ám az elképesztő adatok megkövetelték az eredmények publikálását. A gyerekek mikrobiomjának - az emberi bőr felszínén és testüregeiben élő hatalmas számú mikroorganizmus - jelentős gyarapodása mellett a kutatók pozitív változást észleltek bizonyos proteinek és sejtek (regulatórikus T-sejtek és gyulladásgátló citokinek) esetében, ami a jóval erősebb immunrendszerrel rendelkező embereknél jellemző.

A szakemberek szerint további vizsgálatokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy az ilyenfajta környezeti változtatások jótékony hatással vannak a gyermekek egészségére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!