Kevesebb nőt foglalkoztatnak, mint férfit

Idén május-júliusban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 1,1 százalékkal magasabb volt. A KSH gyorstájékoztatójából az is kiderült, hogy a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemzi, mint a nőket.

A foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,1, a nőknél 67,2 százalék

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 92 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezer fővel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig nem változott érdemben - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Kevesebb nőt foglalkoztatnak, mint férfit, munkahely munkavállalás foglalkoztatottság munkavégzés munka nyugdíj
Továbbra is kevesebb nőt foglalkoztatnak, mint férfit

Mint írják, a foglalkoztatottak közül 4 millió 426 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,1 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 0,5 százalékkal 2 millió 414 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal 76,3 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 1,5 százalékkal 2 millió 12 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,4 százalékponttal 62,7 százalékra nőtt. A fiatal (15-24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 11 ezer fővel 295 ezer főre csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig 28,7 százalék volt.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves), valamint az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozók körében egyaránt emelkedett a foglalkoztatottak száma,

foglalkoztatási rátáik is javultak, előbbieké 0,7 százalékponttal 84,6 százalékra, utóbbiaké 2,2 százalékponttal 53,9 százalékra nőtt.

Itthon nyugdíjasként is dolgozni kell 2018. május 30-án számoltunk be róla, hogy a magyar nyugdíj előtt álló lakosság foglalkoztatottsága 28 százalékponttal nőtt 2010 és 2016 között. Ezzel az OECD 34 tagállama között Magyarország a második helyen áll az időskori munkavállalók arányának növekedését tekintve, ez pedig azt jelenti, hogy hazánkban egyre több nyugdíjasnak kell dolgoznia . Az OECD-országokat vizsgáló kiadvány adatai azt sugallják, hogy a munka jó eséllyel meghatározza majd a magyar ember mindennapjait a nyugdíjba vonulás után is. Az OTP Öngondoskodási Indexben megkérdezettek 52 százaléka a szűkös megélhetés elkerülése érdekében megpróbál tovább dolgozni és kitolni a nyugdíjba vonulás idejét, míg 65 százalékuk olyan munkát próbál találni, amelyet nyugdíj mellett is folytathat. A témáról a linkre kattintva olvashat bővebben.

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal 74,6 százalékra emelkedett.

Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki. Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,1, a nőknél 67,2 százalék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.