Így találkozzunk másokkal a járvány alatt

Bár a koronavírussal kapcsolatos korlátozások jó részét enyhítették vagy éppen meg is szüntették, ez sajnos nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a fertőzésveszély, ráadásul jelenleg még vakcina sincsen. Éppen ezért továbbra is nagyon fontos, hogy kiemelten odafigyeljünk azoknak a védelmére, akik a fokozott kockázatú csoportba tartoznak.

Ilyenek például a 65 év feletti korúak, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszere, vagy valamilyen alapbetegsége van, mint például a cukorbetegség vagy a tüdőbetegség. Amellett, hogy érdemes szigorúan betartani a társadalmi távolságtartásra, illetve a gyakori és alapos kézmosásra vonatkozó szabályokat, még jó néhány dolgot tehetünk .

Merkely: a maszk viselése még mindig fontos Bár Magyarországon már lecsengőben van a koronavírus-járvány és hamarosan a veszélyhelyzet is megszűnik, zárt térben még mindig fontos, hogy maszkot viseljünk - figyelmeztetett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, aki egyben a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője is. Kattintson a részletekért!

Erre figyeljünk, ha meglátogatunk valakit

Ha olyan helyen jártunk, ahol megbetegedhettünk, illetve olyanokkal érintkeztünk, akik esetleg betegek lehetnek, érdemes 14 napra önkéntes karanténba vonulni, mielőtt olyasvalakit látogatunk meg, aki fokozott kockázatú csoportba tartozik.

Továbbra is nagyon fontos betartani néhány szabályt a találkozáskor. Fotó: Getty Images
Továbbra is nagyon fontos betartani néhány szabályt a találkozáskor. Fotó: Getty Images

Ha közös étkezést tervezünk, akkor érdemes piknik formájában megejteni a dolgot, és előre elkészített ételt magunkkal vinni, valamint gondosan fertőtlenített tányérokat és evőeszközöket használni. Ha az illető konyhájában főzünk, az növelheti a fertőzésveszélyt, hiszen sok felületet meg kellene érintenünk közben. Érdemes kerülni az ölelkezést, puszilkodást, testi kontaktust is, és inkább tartani a távolságot, emellett pedig a maszkviselésről se feledkezzünk meg. Ha igazán óvatosak akarunk lenni, akkor a látogatás időtartamát 15-20 percben maximáljuk.

Ha tehetjük, találkozzunk szabad téren, ne pedig a lakásban. Ha mégis az utóbbit választjuk, akkor belépés előtt vegyük le a cipőnket, alaposan mossunk kezet érkezéskor, és a lehető legkevesebb dolgot érintsük meg a lakásban. Ha valamilyen szemetet, hulladékot termelünk, azt vigyük el magunkkal, és máshol dobjuk ki.

Ha gyerekek is velünk tartanak, akkor a látogatás előtt üljünk le velük beszélgetni, és magyarázzuk el, hogy miért nagyon fontos, hogy betartsák a szabályokat, amiket hozunk. Adjuk értésükre, hogy azért kell különösen figyelmesnek lenniük, hogy vigyázzanak a szerettünk egészségére. Legyünk komolyak, de ne ijesszük meg őket feleslegesen. Ha ezeket a dolgokat betartjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy minden tőlünk telhető óvintézkedést megtettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.