A karácsony nem karácsonykor kezdődik, és aki ezt tudja, az teheti igazán kellemessé magának - és környezetének - ezt az ünnepet. Vallásosaknak nem kell bizonygatni az advent jelentőségét: ez tulajdonképpen felkészülés a legszebb ünnepnapokra. Ám akiket nem istenhit vezérel, azok is örömet élnek át karácsonykor: a család együttlétét, a rég nem látott rokonokkal való találkozást és az ajándékozást.
Az ünnepeket magunk tesszük ünneppé. Örömünk főleg a készülődés , a várakozás és az ajándékozás rítusaival függ össze, és ha valaki ezt a sorrendet betartja, "boldog karácsonyként" élheti meg ezt az időszakot. Az évszázados, évezredes karácsonyi rítusok pszichológusok szerint azért képesek a "legjobbat" kihozni belőlünk, mert az ember alapvető pszichológiai szükségleteit elégítik ki: társas kommunikációs és közösségteremtő funkcióik rendkívül fontosak.
Ajándékozás karácsonykor: egyfajta kommunikációs forma
A karácsony azonban az évezredek során folyamatosan alakul, módosul (erről lásd keretes írásunkat.) Így változott az ajándékozás időpontja is az elmúlt több száz évben. Ez azonban a modern korban bizonyos frusztrációt is jelent - a németek 41 százaléka például egy közvélemény-kutatás szerint teherként éli meg az ajándékvásárlást. Ha azonban vásárlunk, készítünk szeretteinknek meglepetéseket, és nem az utolsó pillanatban stresszeljük magunkat miattuk, akkor sok idegeskedést spórolhatunk meg. És akkor nem a legnagyobb tömegben szorongva, rohanva, a villamoson préselődve, a dugóban a volánt csapkodva, tülkölve "tudjuk le" az ajándékvásárlást.
Le kellene mondani az ajándékozásról?
Egy amerikai közgazdász, Joel Waldfogel ennél sokkal radikálisabb ötlettel állt elő: le kéne mondani az ajándékozásról, mint szokásról, hiszen az egyszerűen "tiszta pénzkidobás" - írta a német Die Zeit rá hivatkozva. Ez ellen foglalt azonban állást Holger Schwaiger - a német szociológus szerint az ajándékozás egyfajta kommunikációs forma, ami "tartós" üzenetek küldésére alkalmasabb, mint sok más megoldás. Azt üzenjük ugyanis az ajándékkal: "Szeretlek." Méghozzá nem elszálló szavakkal vagy pillanatnyi gesztusokkal. Az ajándékozás azáltal válik társas kapcsolattá, hogy jelzi: nem vagyunk egyedül, tartozunk valahová, kisebb-nagyobb közösséghez, családhoz, esetleg barátokhoz. (Karácsony harmadnapján például elő-előfordul manapság Budapesten, hogy a rokonlátogatások után azok találkoznak, akiket a barátság, tehát tudatos választás köt össze.)
Az ajándékozás rituálékkal jár, de ennek a közösségteremtés is a célja. Szociális, társas kapcsolatokat teremt. Schwaiger szerint adni és kapni - ez arra a tradíciókra alapoz, hogy ha adok, akkor a szokások szerint kapnom is kell valamit. Így tulajdonképpen az ajándék egyfajta valutává válik, de itt nem számít a valuta értéke. Vagyis nem a "befektetett" pénz számít, hanem az ajándék, az ajándékozás maga. Éppen ezért nem ajánlatos pénzt a karácsonyfa alá rakni, és a kapott tárgyaknak sem a pénzértékét kell megbecsülnünk.
Az ajándékra várakozás megtanít a későbbi sikerekre?
Ami a kicsiket illeti, az ajándékozásnak még nagyobb a jelentősége náluk. Pontosabban nem is csak az ajándékozásnak, hanem az ajándékra való türelmes várakozásnak. Így gondolja egy német pszichológus, Bettina Hannover, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a várakozás, a türelem komoly karriertényező lehet a későbbiekben. Aki már kisgyerekkorában megtanulja kivárni az ajándékot, később nagyobb eséllyel ér el jó eredményeket - mondta a Die Weltnek , egy világszerte jól ismert kísérletre, Walter Mischel kutatására hivatkozva.
Mischel ugyanis a jutalom-elhalasztást vizsgálta - pszichológiai kifejezéssel élve. Vagyis azt nézte meg, hogy négyéves gyerekek képesek-e kivárni egy jövőbeli nagyobb jutalom fejében azt, hogy lemondjanak egy gyorsabban megszerezhető, de kisebb jutalomról. Pillecukrot tett a gyerekek elé, akiket egy szobában magukra hagyott néhány percre. Ha valaki ellent tudott állni a kísértésnek, és nem vette el a pillecukrot, akkor utána két pillecukrot kaphatott. Tíz évvel később megvizsgálta az érintettek teljesítményét. Kiderült, hogy aki képes volt türelmesen várni, később jobb teljesítményt nyújtott, jobban tudott koncentrálni és hatékonyabban végezte a tevékenységeit.
Vagyis, aki képes arra, hogy a jutalom "kitolódása" esetén motiválja magát, az jobban felkészül az élet nehézségeire - így összegezhetők a pszichológiai kutatások, márpedig a karácsonyi ajándékra várás jó felkészítő gyakorlat lehet ehhez Hannover szerint. Éppen ezért vehetünk például egy kalendáriumot , ahol a gyermekeink nyomon követhetik, hány nap van még hátra a Szentestéig. Így a gyerekek minden nap előre is örülhetnek: tudják, hogy azon a napon megjutalmazzák őket.
Az ajándékozás eredetileg a Saturnalia római ünnepéhez kötődött. A Saturnaliát aztán összekapcsolták a karácsonnyal, ám a keresztény egyház a középkorban például pogány (azaz római) szokásként tiltotta az ajándékozást karácsonykor. Így ez nem is elsősorban a karácsonyhoz kötődött, hanem például Szent Miklós ünnepéhez (Mikulás), a betlehemezéshez vagy az újévhez (kiskarácsony). A protestánsok a szentek kultuszát igyekeztek felszámolni, így az ajándékozásból a Mikulást kezdték "kiszorítani". Így vált aztán lassan - Európában csak a XIX-XX. századra - általánossá ajándékozó ünnepként a "nagykarácsony". Minthogy a protestáns egyházak a Megváltót állították a vallás középpontjába, így a Mikulás ajándékosztó szerepét náluk egyre inkább Jézus vette át. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia többségében katolikus területén ugyanakkor a "barátságosabb" Jézuska alakja terjedt el, mint ajándékhozóé.
