Gyermekbántalmazás: betegségek formájában köszön vissza

Szakemberek kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiket szüleik fizikailag rendszeresen és durván bántalmaznak, felnőttkorukban rosszabb egészségi állapotban lesznek.

Egy kutatás rávilágított, hogy több mint 34 ezer amerikai felnőtt közül azok, akiket gyerekként gyakran bántalmaztak, nagyobb eséllyel voltak kitéve az elhízás, a reumás ízületi gyulladás (arthritis) vagy a szívbetegség veszélyének.

A gyermekbántalmazás következményei

A című lapban közzétett vizsgálat során bántalmazás alatt azt értették a szakemberek, ha valakit megütöttek, elfenekeltek, lökdöstek vagy rángattak a szülei, és hangsúlyozták, nem arról van szó, hogy maga a bántalmazás hat ki a gyerekek későbbi egészségére, hanem arról, hogy a két dolog között összefüggés található. Ugyanakkor a kutatást vezető Tracie Afifi, a kanadai Manitoba Egyetem munkatársa kifejtette, a fizikai bántalmazás minden bizonnyal árt a gyerekeknek, és agressziót, valamint szegényesebb érzelmi állapotot eredményez.

A vizsgálat során 34 226 amerikai felnőttet kísértek figyelemmel, akik 2004 és 2005 között vettek részt egy egészségügyi felmérésben. Mindössze 4 százalékukra volt igaz, hogy gyerekként durván bántalmazták őket szüleik, ám közülük nagyobb arányban kerültek ki elhízottak (31 százalék szemben a 26 százalékkal), krónikus ízületi gyulladásban szenvedők (22,5 szemben a 20 százalékkal), valamint szívbetegek (9 százalék szemben a 7 százalékkal).

A gyerekek fizikai bántalmazása lehet, hogy rövidtávon megszünteti a helytelen viselkedést, hosszútávon azonban semmilyen pozitív hatást nem fejt ki, sőt a testi fenyítés kifejezetten ártalmas fegyelmezési módszer - tette hozzá Dr. Rachel Berger, a Pittsburgh Gyerekkórház szakembere.

Testi fenyítés helyett érdemes más módszer után nézni

Tracie Afifi hangsúlyozta, a tanulmánynak nem volt célja a szülőket hibáztatni, és azt sem szeretnék, ha azok a szülők, akik időnként rácsapnak gyerekük fenekére, emiatt rosszul éreznék magukat, vagy úgy éreznék, végzetes hibát követtek el. A cél sokkal inkább az, hogy a szülők ráébredjenek arra, a testi fenyítés nem megoldás semmire, és igyekezzenek más módszerekkel fegyelmezni gyermeküket . Bár egy korábbi felmérés kimutatta, hogy a mai szülők többségét gyerekként szintén elfenekelték vagy megpofozták a szüleik időnként, ez nem jelenti azt, hogy nekik is ugyanígy kéne viselkedniük saját gyerekeikkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.