Duplájára nőtt a házasságkötések száma

Kétszer annyi házasságkötés volt idén, mint 2019 első három hónapjában.

Így változott a védőnői ellátás a koronavírus-járvány idején. Kattintson a most érvényes szabályokért és fontos információkért.

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal több, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 27 százalékkal, 4579 fővel csökkent.

Sokan születtek januárban

Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül januárban 9,7, februárban 4, márciusban 1,9 százalékkal több volt az élve születések száma, mint tavaly. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest.

újszülött, élve születés, természetes fogyás, halálozás, statisztika
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Fotó: Getty Images

A gyenge influenzajárvány volt az oka

A KSH adatai szerint 34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány - tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezer lakosra 9,1 élve születés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020 első három hónapjában ezer élve születésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

Nőtt a házasságkötések száma

Közölték azt is, január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.

Így alakultak az adatok regionálisan

A születések száma - a KSH adatai szerint - valamennyi régióban emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (12-12 százalék), a legkisebb mértékben a Közép-Dunántúlon és Budapesten (2,4 százalék és 2,9 százalék). A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (14 százalék és 11 százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Közép-Dunántúlon (4,7 és 5,5 százalék). A természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést az Észak-Alföldön és Pest, valamint Észak-Magyarország régiókban (38 és 37-37 százalék) regisztrálták. A házasságkötések száma valamennyi régióban emelkedett: a legjelentősebb mértékben a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (137 és 136 százalék), a legkevésbé Budapesten és Észak-Magyarországon (62 és 83 százalék).

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra