Anyukája cipőjét próbálgatta, a mentőket kellett hívni

A gyerekek szeretik felpróbálni a szüleik holmiját, hogy „felnőtteset” játszhassanak benne. Így tett az a kislány is, aki édesanyja cipőjét húzta fel, ám a rögtönzött „divatbemutatónak” csúnya vége lett.

Anyukája cipőjét próbálgatta játékból az a 10 év körüli, Nógrád megyei kislány, akihez nagymamája kérte a mentők gyors segítségét hétvégén – olvasható az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Facebook-posztjában.

bokatörés, Országos Mentőszolgálat
Anyukája cipőjét próbálgatta, a mentőket kellett hívni. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Mint írták, a kicsi csak pár lépést tett a nappali „kifutóján” a magassarkúban, majd maga alá fordult a bokája és hatalmasat esett. A mentők szerencsére perceken belül helyszínre értek és ellátták a gyermeket, akit végül stabil állapotban, a nagymama kíséretében szállíthattak kórházba.

A hozzászólók amellett, hogy megköszönték a mentők munkáját, gyors gyógyulást kívántak a kis sebesültnek. Egyikőjük azt írta: „Komolyan, néha nem tudom, hogy érik meg a gyerekek egyáltalán az iskoláskort... ez maga a csoda. Jobbulást, mini-manöken.” Egy másik kommentelő pedig úgy fogalmazott: „Szegény, nem elég a közelgő suli, még ez is. Mielőbbi gyógyulást!”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?