Mutatjuk, ezért félünk a sötétségtől

A félelem gyakori reakció a sötétségre, különösen a gyerekeknél. Tudósok nemrég rájöttek, milyen agyi mechanizmusok okozzák ezt.

Az agyunkban található amygdala felel az érzelmeink feldolgozásáért, valamint a félelemre adott válaszainkat is szabályozza. Egy új tanulmány arra világít rá, hogyan változik agyunk aktivitása ebben a mandula formájú kis részben attól függően, hogy fénynek vagy sötétségnek vagyunk-e kitéve.

Így uralkodik rajtunk a félelem Az mindenki számára világos, hogy a fajunk fennmaradásához szükségünk volt a félelemre, de hogyan kerülhetjük el, hogy olyan helyzetekben, amikor semmi szükségünk sincs rá, az érzelmi reflexünk elszabaduljon? Kattintson a részletekért!

Ez az agyi terület felelős a félelemért

A kutatók szerint a mérsékelt fényterhelés elnyomja az amygdala aktivitását, sőt úgy tűnik, a fény megerősíti a kapcsolatát agyunknak egy másik részével - azzal, amelyik a félelemérzetünk kontrolljáért felel. A vizsgálat során 23 önkéntes agyát "szkennelték", különböző intenzitású fénynek és sötétségnek kitéve őket. Az eredmények alapján a közepes fény a gyengébbnél nagyobb mértékben csökkenti az amygdala aktivitását. Ezek a hatások hozzájárulhatnak a fény hangulatjavító hatásaihoz, csökkentve a negatív, félelemmel kapcsolatos hatásokat, és fokozva a negatív érzelmek feldolgozását - írják a kutatók.

A félelem gyakori reakció a sötétségre. Fotó: Getty Images
Afélelemgyakori reakció a sötétségre. Fotó: Getty Images

A fény, a sötétség és az agyi aktivitás közötti kapcsolat jól ismert: a fény változásai segítenek eligazodni, hogy mikor kell aludnunk , hatással vannak az éberségünk szintjére és befolyásolhatják hangulatunkat is. Könnyen lehet, hogy a fénynek való kiszolgáltatottságunkat kontrollálva kezelhetjük a sötétséggel kapcsolatos fóbiáinkat is. Fényterápiás kezeléseket már széles körben alkalmaznak olyan esetekre, mint a depresszió, bár a tudósok nem teljesen értik, hogyan működnek ezek a terápiák.

Azt már tudjuk, hogy a kulcs az úgynevezett belső fotoszenzitív retina ganglion sejtekben rejlik, amelyek a fényt a szemből veszik fel és továbbítják az agy különböző részeire. A következő lépés az, hogy feltárják, hogyan lépnek ezek interakcióba az amygdalával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!