Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az álmok világával kapcsolatban rengeteg kérdés nyitott a tudomány előtt. Így például még arra sem tudjuk a pontos választ, hogy egyáltalán milyen célt szolgálnak ezek az alvás közbeni víziók. Sok területen inkább csak erős feltevésekről beszélhetünk, mintsem egzakt ismeretekről, és ezalól az álmaink utólagos felidézésének mikéntje sem jelent kivételt. Ezzel együtt a témában számos olyan kutatás zajlott az elmúlt években, évtizedekben, amelyek bizonyos részben magyarázattal szolgáltak arra, miért felejtjük el ébredés után álmaink zömét.
Mikor álmodunk?
Maga az alvás egy ciklikusan ismétlődő, több fázisból álló folyamat. Az első, mindössze néhány percig tartó szakaszban testünk az ébrenlét állapotából átvált egy felszínes alvó üzemmódba. Szívverésünk, légzésünk, agyműködésünk elkezd lassulni, izmaink - eltekintve néhány apró rángástól - fokozatosan ellazulnak. Az ezt követő második szakasz során tovább folytatódik a szervezet relaxációja. Testhőmérsékletünk és agyi aktivitásunk csökken, szemmozgásunk leáll, majd elérjük a harmadik fázist, a mély alvást. Ez utóbbi a szervezet regenerálódásának legfőbb időszaka, amely az éjszaka kezdetén még hosszabb, később pedig egyre rövidebb periódusokban jelentkezik. Pulzusunk és légzésünk ilyenkor a legalacsonyabb, izmaink teljesen elernyednek, és ebből az állapotból nehezebben is kelünk fel, mint a többiből.
Nagyjából az elalvást követően 90 perccel jelentkezik az első REM-fázis, amikor szervezetünk a mély alvás után egészen közel kerül az ébrenléti állapotához. Szemeink a zárt szemhéjak mögött gyors oldalirányú mozgásba kezdenek, innen származik a fázis neve is: angolul rapid eye movement sleep, azaz gyors szemmozgásos alvás. Agyműködésünk, légzésünk, szívverésünk és vérnyomásunk is gyorsul, emelkedik, a vázizomzat ugyanakkor átmenetileg megbénul, meggátolva ezáltal, hogy álmodva mozogni kezdjünk. Álmaink döntő többségét ugyanis a REM-fázis alatt látjuk, illetve jellemző, hogy ezek az álmok sokkal élénkebbek, mint az egyéb alvásszakaszokban jelentkezők. Az éjszaka előrehaladtával a REM-fázisok egyre hosszabbá válnak, ezzel együtt egyre hosszabbak az álmok is. Összességében akár két órát is álmodhatunk egy tipikus nyolcórás éjszakai pihenés során, ami nem kevés, különösen annak tükrében, hogy reggel felébredve gyakran semmire sem emlékszünk mindebből.
Hova tűnnek az álmok?
"Ó, én egyáltalán nem is szoktam álmodni" - mondják sokan, ami azonban nem teljesen igaz. Valójában mindenki átél különféle képzelt történéseket és érzéseket alvás közben, csupán nem mindenki és nem mindig emlékszik ezekre. Egy elmélet szerint az erőteljes feledékenység hátterében egy idegi jelátvivő anyag, a noradrenalin hiánya áll. Az emlékek megszilárdulásában ugyanis mind a noradrenalin, mind egy másik neurotranszmitter, az acetilkolin fontos szerepet tölt be. Mint azonban arra két olasz kutató, Andrea Becchetti és Alida Amadeo 2017-es tanulmányában rámutatott, amikor elalszunk, e két jelvivő szintje drasztikusan lecsökken. Bár a REM-fázisban az acetilkolin szintje aztán visszatér az ébrenléti érték közelébe, a noradrenaliné viszont alacsonyan marad. Az agykéreg aktivitása így ugyan fokozódik, de az élénkké váló álmainkban látottak nem kerülnek át a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába.
Egy ennél is frissebb, 2019 szeptemberében megjelent japán-amerikai tanulmány kutatói egérkísérletek során kimutatták, hogy a REM-fázisban aktiválódik a hipotalamusz egy meghatározott sejtcsoportjának több mint fele. Ezek a sejtek egy hormon, a mind az étvágy, mind az alvás szabályozásában szerepet játszó melaninkoncetráló hormon (MCH) termeléséért felelnek. A tesztek alkalmával kiderült, hogy az MCH-termelő sejtek kikapcsolása javította a kísérleti rágcsálók memóriáját. "Eredményeink arra utalnak, hogy ezek a sejtek segítenek az agynak elfelejteni az új, valószínűsíthetően felesleges információkat. Mivel az álmainkat elsősorban a REM-fázisban látjuk, éppen abban az alvásfázisban, amikor az MCH-termelő sejtek többsége aktiválódik, így mindez meggátolja az álmok eltárolódását a hippokampuszba - következésképpen hamar el is felejtjük azokat" - foglalta össze dr. Thomas Kilduff agykutató, a tanulmány egyik szerzője. Érdemes hozzátenni, hogy egy 2005-ös kutatás szerint a noradrenalin gátló hatással bír az MCH kiválasztódására.
De miért felejtünk?
Önmagában a bemutatott biokémiai folyamatok sem adnak ugyanakkor választ minden felmerülő kérdésre, hiszen egy dolog, hogy hogyan felejtjük az álmainkat, de továbbra sem egyértelmű, miért történik ez így. Dr. Ernest Hartmann pszichiáter, az amerikai Tufts Egyetem egykori professzora 2011-ben a Scientific American magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, elménk általában véve kifejezetten hatékony a kevésbé fontos információk kiszűrésében. Lényegében gondolataink túlnyomó többségét könnyen elfelejtjük, csupán azok a dolgok rögzülnek tartósan, amelyekre sokat gondolunk vagy érzelmi szempontból jelentősek - legyen szó akár egy megoldandó problémáról, randiról vagy munkahelyi tárgyalásról.
Miközben ezeken a gondolatokon rágódunk, aktiválódik az agy dorzolaterális prefrontális kéregnek nevezett része, beindítva az emlékképződést. Miközben pedig az álmaink többsége gyorsan elillan, az igazán szép vagy bizarr álmok képesek olyannyira felkelteni az érdeklődésünket, hogy azáltal fokozódjon a dorzolaterális prefrontális kéreg működése. Magyarán, minél jelentősebb benyomást kelt egy álom, annál valószínűbb, hogy emlékezni fogunk rá, miután felébredtünk. A többi pedig egész egyszerűen nem elég emlékezetes ahhoz, hogy megmaradjon a fejünkben.
