Kemenesi Gábor: van aggasztóbb a Nipah-vírusnál – Erre érdemes figyelni a virológus szerint

Kemenesi Gábor virológus a közösségi oldalán intett mindenkit nyugalomra a Nipah-vírus indiai felbukkanása kapcsán.

Mint azt megírtuk, a közelmúltban két egészségügyi dolgozónál is Nipah-vírus okozta megbetegedést diagnosztizáltak India keleti részén, Nyugat-Bengál államban. A vírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a magas halálozási arányú, veszélyes kórokozók közé sorolja. Az indiai egészségügyi minisztérium közlése szerint sikerült megállítaniuk a fertőzés terjedését. Ezzel együtt több környékbeli országban is fokozott repülőtéri ellenőrzést vezettek be az érintett területekről érkező járatok utasainál.

Okozhat világjárványt a Nipah-vírus?

A történtek kapcsán Kemenesi Gábor pécsi virológus a Facebookon osztott meg rövid helyzetértékelést. Mint írja, a két egészségügyi dolgozó azért kaphatta el a vírust, mert védőfelszerelés nélkül ápoltak egy fertőzöttet. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy maga a kórokozó igen ritka, az általa okozott kezdeti tünetek pedig nem specifikusak, így nehéz felismerni a veszélyt. Mindkét ápolót jelenleg is kórházban kezelik: egyikük súlyos állapotban van, a másikuk valószínűleg felépül. A fertőzés általános halálozási aránya 40-70 százalék körüli.

Kemenesi szerint két fontos tényt érdemes leszögezni. Az egyik, hogy a Nipah csak megfelelő körülmények között, közvetlen érintkezés útján terjed. A másik, hogy rendkívül veszélyes kórokozóról lévén szó a betegek kezelése fokozott elővigyázatosságot igényel. A mostani járványügyi óvintézkedések is elsősorban ennek szólnak. A pécsi szakember az Európai Betegségmegelőzési És Járványvédelmi Központ (ECDC) hivatalos állásfoglalása alapján arra hívja fel a figyelmet: a legrosszabb esetben is csupán behurcolt esetektől kellene tartani Európában, de jelen pillanatban rendkívül alacsony a kockázat ránk nézve.

„Virológusként engem most sokkal jobban aggaszt és elszomorít, hogy sorra veszítik el az országok a kanyarómentességi státuszukat” – írja Kemenesi, utalva arra, hogy az oltási hajlandóság csökkenése miatt több európai országban is fellángolt az utóbbi időben a kanyaró terjedése. „A kanyaró, melyet egy rendkívül hatékony és biztonságos vakcinával megelőzhetünk, a butaság miatt most visszatér és az alacsony átoltottság miatti visszatérése miatt minden gyermeket veszélyeztet ezekben az országokban” – hangsúlyozza posztjában.

NNGYK: itthon nincs veszély

Múlt pénteken a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) arról adott ki tájékoztató közleményt, hogy Magyarországon eddig nem fordult elő Nipah-vírus okozta fertőzés, illetve Európában sem igazoltak behurcolt esetet. A Nipah egy, a kanyaróvírussal távoli rokonságban álló, állatról emberre terjedő kórokozó, amelyet 1999-ben azonosítottak. Természetes gazdái a Dél- és Délkelet-Ázsiában honos gyümölcsevő denevérek és repülő kutyák. A kórokozó Ázsiában, elsősorban Indiában és Bangladesben okoz évről évre megbetegedéseket és kisebb helyi járványokat. A jelenleg Ázsiában zajló esetek kapcsán az NNGYK folyamatos kapcsolatban áll a nemzetközi szakmai és járványügyi szervezetekkel, figyelemmel kíséri az eseményeket, és szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges szakmai intézkedéseket. A magyar lakosság számára nincs szükség külön óvintézkedésekre, a hazai járványügyi helyzet biztonságos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!