Boldogabb, aki meztelenül alszik?

Egy provokatív brit kutatás szerint igen, ugyanis aki ruha nélkül tér nyugovóra általában boldogabb párkapcsolatban is él, mint a "pizsamások".

A boldogság érzését."

Bár a felmérés nem feltétlenül felel meg a legszigorúbb tudományos feltételeknek, tény, hogy a ruha nélküli alvás igen népszerű volt az emberiség történetében. Számos ismert, nagy befolyású ember hódolt ennek a szenvedélynek, köztük olyan költők, mint William Blake és Walt Whitman, vagy a feltaláló-politikus Benjamin Franklin, aki nemes egyszerűséggel légfürdőnek hívta ezt a gyakorlatot.

A meztelenül alvás növeli a boldogságérzetet

A Guardian szerzője kételyeinek adott hangot a felmérésről beszámoló hírben és arra figyelmeztetett, hogy az eredmény fényében érdemes elgondolkodni rajta, hogy vajon ebben az esetben a kutatást megrendelő szervezet a gombhoz varratta a kabátot. Véleménye szerint ugyanis azok, akik meztelenül alszanak, feltehetően lényegesen lazább személyiségű emberek, akik nagyobb valószínűséggel válaszolnak egy az alvási szokásaikat firtató felmérésre, mint a konzervatívabb, vagy akár prűdebb társaik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!