Hiperaktív gyerek a családban

A gyermekneveléshez sok idő, türelem és szeretet kell, a hiperaktív gyerekekhez mindebből a sokszorosa. Ehhez az embert próbáló, a szülők kapcsolatát is alaposan megterhelő feladathoz szeretnénk néhány praktikus tanáccsal segíteni.

Akár a gyermekek egytizedét is érintheti a figyelemhiányos hiperaktivitás, angol nevének rövidítéséből ADHD-nak nevezett állapot. Már csecsemőkorban elkezdődhet: a gyermek sokat sír, hiába veszik fel, rettenetesen nehéz megnyugtatni, és mintha még a ruha érintése is zavarná. Keveset alszik, a szüleit sem hagyja pihenni, napirendről az ő esetében alig beszélhetünk, feltűnően nyugtalan. Hamar megtanul járni, akár már kilenc hónapos korában elkezd „cikázni” a lakásban, senkire és semmire nem képes tartósan figyelni. Indulatos, ha valami nem sikerül, vagy nem úgy történik, ahogyan ő szeretné, gyakori dührohamokkal meríti le környezetét.

Óvodába kerülve élénk, folyton izeg-mozog, délutánonként nem alszik, rosszul viseli, ha másokhoz kell alkalmazkodnia, ha háttérbe kell szorítania saját, hihetetlenül gyorsan változó érdeklődését. A legtöbb baj általában az iskolai évek alatt alakul ki vele: nem bírja az intézmény szabályrendszerét, meg sem érti, vagy ha mégis, gyakran rosszul teljesíti a kapott utasításokat, feladataiban rendetlen, folyton problémák vannak vele. Jó, ha a család túl tudja magát tenni az előítéleteken (például azon, amely ezt a neurobiológiai állapotot fogyatékosságnak tartja), és segítséget kér, szakemberhez fordul. A hasonló tünetekkel járó esetleges más problémák kizárása és a helyes diagnózis megállapítása az első lépés: ha a szülőket megfelelően felkészítik arra, hogyan tudnak a legtöbbet segíteni a gyereknek, akkor remény van arra, hogy sem őt, sem a családot nem éri helyrehozhatatlan károsodás, sőt, akár még javukra is fordítható ez az állapot, és egy kevésbé viharos gyermekkor után sikeres felnőtté válhat az érintett gyermek.

Miért titkolnánk, hogy egy kicsit nehéz...

Akinek a környezetében valaha is volt ADHD-s gyerek , az tudja, hogy mennyire próbára tudja tenni szüleit egy ilyen kis örökmozgó energiabomba. Állandóan "üzemben" kell lenni vele, folyton vele kell foglalkozniuk, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük, mert e tünetegyüttesnek egyik legjellemzőbb velejárója az elképesztő szertelenség, impulzivitás, amellyel a gyerek pillanatnyi meggondolás nélkül reagál mindenre, és a legnagyobb bajba, veszélybe tudja sodorni magát. Sokat és hangosan beszél, állandóan kérdez, elvárja, hogy minden mást hanyagolva vele törődjenek, a figyelme, az érdeklődése gyorsan változik, ahogy a tekintete repked ide-oda. Mindenkit megelőzve ébred, napközben nem alszik, de ha mégis (például ha az óvodában erőltetik a délutáni alvást), akkor késő éjjelig "mozgásban van", folyton szorongani kell mellette, vajon mi lesz a következő lépése, nem tesz-e kárt valamiben vagy éppen önmagában a féktelenségével.

A szülők nem merik rokonaikat vagy barátaikat meglátogatni, hátha ott is bajt csinál, és másra sem bízhatják őt, mivel még a legjóindulatúbb nagyszülők is félnek egyedül maradni a kicsivel. Nem könnyű elviselni a rokonság értetlenségét és az óvodából, iskolából folyamatosan érkező negatív visszajelzéseket. A végtelenségig elcsigázott szülők hajlamosak bűntudatot érezni, önmagukat és egymást vádolni - nem túlzás, hogy a párkapcsolatuk és a családi életük is komoly veszélyben forog, ha nem tesznek valamit. Bizony, segítség nélkül nem megy! A fizikai-szellemi, sőt, érzelmi kifáradás természetes ebben a helyzetben, ne restelljék ezt, és próbáljanak egymásra és a családra jobban támaszkodni, és időt szakítani a pihenésre is.

Egyszerű, de stabil szabályok

A legfontosabb, hogy a szülők igyekezzenek megőrizni a nyugalmukat. Akkor tesznek a legjobbat a hiperaktív gyereknek és maguknak is, ha a lehetőség szerinti legnagyobb türelmet tanúsítják, és higgadtan viselkednek a gyerekkel. Nem egyszerű feladat ez, hiszen a kis ördögfióka mindent megtesz azért, hogy nehéz legyen őt szeretni is - mégis, a szeretetteljes légkör segíti őt a legjobban. Ha a szülő elveszíti a türelmét, az a gyerek számára is rossz minta, és az indulatos szidással még inkább elmérgesedik a helyzet. A gyermek biztonságérzetéhez, fejlődéséhez szüksége van a rendre és arra az érzésre, hogy szülei következetesek és határozottak. A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar lényegéből következik, hogy az ettől az állapottól szenvedő gyerek számára nem hatékonyak az összetett utasítások: legjobb, ha egyszerű, kevés számú, de stabil szabály jelöli ki a vele szemben támasztott elvárásokat. Ráadásul nem elég elmondani neki, hogy mit szeretnének, ha csinálna, hanem néhányszor vele együtt elvégezve segíteni kell őt abban, hogy a kívánt mozgássor mintája bevésődjék, rutinná váljon a számára.

Csak pozitívan!

Dr. Sófi Gyula gyermekpszichiáter néhány pontba foglalta össze, milyen helyzetekben teljesítenek jól az ADHD-s gyerekek. Míg egy "átlagos" gyermek "átlagos" körülmények között is be tud illeszkedni a közösségbe és el tudja fogadni a kereteket, az ADHD-s gyermek eltérő nevelési helyzeteket és módszereket igényelhet . Figyelmük fenntartását leginkább a kétszemélyes helyzetekben, de legalábbis kislétszámú csoportokban lehet elérni, ahol a partner határozott és elfogadó, ahol egyszerű dolgot, világos utasítással kérnek tőlük, vagy amely cselekvéssor már rutinná vált a számukra. Fontos nekik a gyakori és azonnali megerősítés, kevés kritikára, sok biztatásra van szükségük, és ha valamilyen probléma felmerül, azt is azonnal jelezni kell. Ezek a gyerekek általában nagyon jóindulatúak, segítőkészek, imádnak tevékenykedni, dolgozni.

Már egészen kicsi korukban is szívesen segítenek, pakolnak: ezt a tulajdonságukat ki lehet használni arra, hogy pozitív megerősítésekkel erősítsék az önbizalmukat. Mindent, amit jól tesz, érdemes dicsérni: a szülő-gyermek kapcsolatnak és az önértékelésnek, a jófajta rutinok kialakításának is jót tesz, ha elismerik jószándékú tevékenységét. Már csak azért is kell mindent pozitív oldalról megközelíteni, mert a szidás, a tiltás az ő esetükben semmiképpen nem célravezető, oda sem figyelnek, illetve, ha mégis, az ellenkező hatást váltja ki, éppen a kerülendő tevékenységeikre hívja fel a figyelmüket, azt rögzíti bennük, rossz rutinként. Érzelmileg is rossz hatással van rájuk a folyamatos negatív visszajelzés: negatív énképet, önértékelési zavart, önbizalomhiányt vált ki bennük, ennek következtében megjelenik a dac, az ellenállás, végül lehet, hogy az agressziót is felébreszti bennük, környezetük és önmaguk ellen. Vigyázni kell rájuk, hiszen nem egy kezeletlen hiperaktív gyermekből lett már meg nem értett, a szüleitől eltávolodó, bandázásba és drogokba menekülő, öngyilkos gondolatokkal játszó, lelki sérült kamasz.

Bővebb információt az alábbi edukációs kisfüzetekben talál: Tájékoztató füzet szülőknek Tájékoztató füzet pedagógusoknak Tájékoztató füzet gyerekeknek Tájékoztató füzet fiataloknak

Az oldal elkészítését támogatta a Lilly Hungária Kft. OGYI/41379-3/2014
HUSTR00069
OGYI/41379-3/2014
A dokumentum lezárásának ideje: 2014.11.03
Lilly Hungária Kft.
1075 Budapest, Madách I. u. 13-14.
www.lilly.hu
(x)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől előbb magasszintű felhőzet érkezik, majd hajnaltól vastagabb felhősávok is az ország fölé sodródnak. Csapadék nem valószínű. A déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti, északi tájakon ennél hidegebb is lehet, a fagyzugos északi völgyekben akár fagypont köré is hűlhet a levegő. Fronthatásra a szombati nap során nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra