Ön- vagy fajfenntartás?
A stressz, mint kórok vizsgálata még egyáltalán nem általános az orvostudományban, pedig a stressz és az élethossz, illetve az életminőség szorosan összefügg.
A stressz élettani folyamatok összessége, mely felkészíti a szervezetet a létért folytatott küzdelemben való helytállásra. Stresszornak hívjuk azt a külső tényezőt, mely a stressz folyamatát elindítja. A mai nyelvhasználatban a stresszor és a stressz fogalma gyakorta egymás szinonimája. Stressznek nevezzük főnökünket, anyósunkat, stb., holott ők inkább a stresszor kategóriájába tartoznak, a stressz pedig az, amit mi érzünk, ami a mi szervezetünkben megy végbe. A stressz tehát "aspecifikus", vagyis nem fajlagos, vagyis nem függ a kiváltó tényező objektív tulajdonságaitól. Csak és kizárólag a mi tudatunk (és tudatalattink) ítéletétől.
Az élő szervezet általában egy dologgal tud egyszerre foglalatoskodni: (1) fajfenntartás, (2) létfenntartás. Ha a szervezet az önfenntartással van elfoglalva, a szimpatikus idegrendszer aktiválódik a paraszimpatikus ellenében. Így megnő a szív, a tüdő és a vázizmok vérellátása, a pupillák kitágulnak, a nyálelválasztás nyákos lesz. Közben, a momentán értéktelen szervi működések (emésztés, szex, stb.) másodlagossá válnak, a cél kizárólag az életbenmaradás. Ezt az élettani folyamatot nevezzük szimpatikotóniának, hétköznapi nyelven stressznek.
Ezzel ellentétben, a paraszimpatikus idegrendszer aktivitása akkor fokozódik, ha nincs ínség, az időjárás és a termés kedvez az utódnemzésnek, az egyén túlélése biztosnak látszik. Ilyenkor lép működésbe a paraszimpatikus idegrendszer, mely által a szív, tüdő és vázizomzat vérellátása csökken, miközben a gyomor-bélrendszeré és a nemi szerveké növekszik. Ilyenkor van ideje az utódnemzésnek az állati egyedeknél, viszont a magukat civilizáltnak tartó emberiségnek ilyenkor jön el a frigiditás és impotencia. Hogy miért? Mert az emberek még ekkor is a létért folytatott kicsinyes küzdelmüket vívják, mely számukra némi egzisztenciális haszonnal kecsegtet. Úgy tűnik, elfelejtettek biológiai lényként viselkedni....
Az emberiség a saját sírját ássa?
Amikor az ember szaporodási (paraszimpatikus) fázisban van, a szív, tüdő és a vázizmok vérellátása csökken, miközben nő az emésztési és szaporodási aktivitás a hasi szervek fokozott vérellátásának betudhatóan. Fordítva is igaz, amikor a szervezet a létért folytatott küzdelemre a szív, a tüdő és vázizomzat vérellátásának növelésével készül, a hasi szervek vérszegények, az emésztés és a nemi funkciók gyengülnek. Ma, amikor a létért való küzdelem (értsd munkahely, pozíció, fizetés, előmenetel, stb.) határozza meg az emberek hétköznapjait, a nők frigiddé és meddővé válnak, a férfiaknál korai magömlés vagy merevedési zavar jelentkezik. Mindezzel az emberiség a saját sírját ássa, ez pontosan megmutatkozik a fejlettebb országokban (így hazánkban is) a lehangoló népességi mutatókon. Elméletemnek indirekt bizonyítéka a fejletlen országokban tapasztalható demográfiai robbanás is. Ott ugyan van nyomor, de nincs frusztráció, még a legszélsőségesebb körülmények között sem. A hazai viszonyokra utalva: a népességszaporodási mutatók csak akkor válhatnak ismét normálissá, ha az erotika és a szex visszanyeri spontaneitását, és nem függ tovább az egzisztenciateremtés, megtartás nehézségeitől.
Az emberi szorongás (tárgytalan félelem) a szaporodás legfőbb gátja és számos nőgyógyászati kórnak az okozója a meddőségtől, a cikluszavarokon át, a daganatok keletkezéséig. A stressz által okozott belszervi betegségek spektruma igen széles. Kardiológiában főként a koszorúér-betegségek, ideggyógyászatban az agyér-katasztrófák, gasztroenterológiában a fekélyes gyomor-bélbetegségek, továbbá a nagyon gyakori irritábilis bélszindróma (IBS) írható a szorongás rovására. A szorongás természetesen kihatással van a daganatok keletkezésére is. Az érelmeszesedés és szövődményei (érelzáródásos betegségek) szintúgy a stressz rovására írhatók az esetek túlnyomó többségében.
Kapcsolódó cikk: Nőgyógyászati menedzserbetegségek
