Stressz ellen: ezek a módszerek segítenek

A stressz a mindennapi élet velejárója (az élet sója), ami mindenki életében jelen van kisebb vagy nagyobb mértékben. Ha azonban túl sokat stresszelünk és hosszú távon sem vagyunk képtelenek megnyugodni, annak komoly egészségügyi kockázatai vannak, így érdemes több dolgot is kipróbálni, amikkel kiereszthetjük a gőzt és lazíthatunk.

Állítsuk be az ébresztőórát 15-20 perccel korábbra, és szánjunk reggelente kicsit több időt magunkra. A reggeli kávénak is nagyjából húsz percre van szüksége arra, hogy hasson - ha ez alatt hagyunk magunknak egy kis időt arra, hogy üldögéljünk, vagy csak ne rohanva készülődjünk, és közben átgondoljuk, mi minden vár ránk aznap, akkor máris nyugodtabban vághatunk neki a feladatoknak.

Színterápia: mit tudnak a felnőtt színezők?

Használjuk a színek erejét

A hűvösebb, kevésbé élénk színek, mint a kék, a zöld vagy a szürke megnyugtatóan hatnak, mert a szemünkön keresztül az agyunk érzelmekért felelős részét stimulálják. Otthon ilyen színűre festhetünk egy falat, a munkahelyünkön pedig a számítógépünk képernyővédőjét állíthatjuk ilyen színűre, illetve egy színes kendőt is elhelyezhetünk az asztalunkon vagy a székünkön.

stressz, stresszkezelés
Egyes színek, mint a kék, remekül oldják a stresszt. Fotó: Getty Images

Rakjunk rendet

Ha például kiszortírozzuk a szekrényekből, fiókokból a régi kacatokat, nem használt dolgokat, az az elménkre is olyan hatással van, mintha kisepernénk egy nagy halom dolgot, ami terhes, felesleges vagy nem oda való. A rendrakás , takarítás megnyugtathat, csökkentheti a stresszt, tisztább, rendezettebb környezetben pedig mi is összeszedettebbnek, nyugodtabbnak érezzük magunkat.

Nézegessünk macskás videókat

Az interneten nem véletlenül annyira népszerűek az állatos, különösen pedig a macskás videók. Egy stresszes nap után az ilyen vidám kisfilmek nézegetése kutatások szerint kifejezetten pihentető, megnyugtató hatással van az agyra - a nevetés az egyik legjobb fegyver a stressz ellen, úgyhogy vessük be, amilyen gyakran csak lehet.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.