Meglepő bajt okozhat, ha nem kapcsoljuk be a fűtést

Hideg lakásban élni nemcsak kellemetlenséget jelenthet. Egy friss tanulmány szerint mentális egészségünknek is árthat.

Hideg időben az immunrendszer nem működhet megfelelően, nőhet a légzőszervi- és keringési betegségek kialakulásának vagy súlyosbodásának kockázata, illetve, mivel a bőrünk is kiszárad, kirepedezik, szó szerint a saját bőrünkön érezhetjük a hideg levegő hatásait. Arról viszont, hogy milyen veszélyeket jelenthet a mentális egészségünkre nézve, eddig keveset lehetett tudni. Egy új kutatás azonban kimutatta, hogy lelki egészségünkre nézve is jelentős kockázattal járhat, ha tartósan nem fűtjük (eléggé) az otthonunkat.

Miért nem jó, ha hideg van a lakásban?

Mint azt nemrég a The Conversation összefoglalta, többféleképpen is befolyásolhatja a mentális egészségünket, ha hideg van a lakásban. Sokaknak jóval nagyobb pénzügyi terhet jelent a fűtésszámlák befizetése, ami több szorongást és stresszt generál. A családfenntartókat pedig az is megviselheti lelkileg, ha nem tudják melegen tartani az otthonukat a családjuknak. Ez jócskán csökkentheti a környezetük feletti kontrollérzetet is.

megfázás, hideg
Nem csak a megfázást kockáztatjuk egy hideg lakásban. Fotó: Getty Images

Mások pedig inkább nem hívják át a barátaikat fűtetlen otthonukba, és inkább hamarabb lefekszenek aludni, mert a takaró alatt melegebb van. Így nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy magányosnak érezzék magukat, elszigetelődjenek, és úgy érezzék, teljesen magukra maradtak a problémáikkal.

Akár meg is triplázhatja a mentális problémák kockázatát egy hideg lakás

A fent említett oldal munkatársai egy saját kutatást is végeztek. Éveken át követték nyomon, hogy az Egyesült Királyságban élő, egy korábbi nagy reprezentatív mintából gyűjtött felnőtt alanyaik mentális egészségére milyen hatással van az, ha nem tudják melegen tartani az otthonukat.

A válaszuk pedig az volt, hogy ez a hatás igen jelentős. Azoknál az embereknél, akiknek korábban nem voltak mentális problémáik, a súlyos mentális zavar esélye megduplázódott, ha hideg volt az otthonuk. Míg azoknál, akiknek volt valamiféle, nem súlyos mentális egészségügyi tünetük, a kockázat megháromszorozódott. Ez pedig nemcsak az egyének szintjén jelent problémát, hanem társadalmi és gazdasági szinten is, és fokozott nyomást helyez az egészségügyi ellátórendszerre is.

Hány fok legyen a lakásban?

Bár azt a szakértők sem írták le feketén-fehéren, hogy mi az a hőmérsékleti minimum, amit biztosítsunk otthon az egészségügyi kockázatok elkerülésére, más források szerint széles körben elfogadott a legalább 18 °C-os hőmérséklet. Ennél melegebbet igényelhetnek a gyerekek, az idősek és a krónikus betegségekben, különösen a szív- és légzőszervi betegségekben szenvedők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!