Sutton beszámolt róla, ő maga pszichológiai eszközként is használja ezt a népszerű játékot, mivel segít neki relaxálni. Míg gyerekkorában a legó még csak egy volt a játékai közül, mostanra, hogy saját gyerekeinek vásárolja, szinte szenvedélyévé vált.
David Whitebread, a Cambridge Egyetem munkatársa úgy véli, nem lehet egy speciális okot megnevezni, amiért a legó olyan népszerű lett. Az egyik lényeges dolog, hogy már egészen kicsi korban is képes a gyermek összeépíteni bizonyos konstrukciókat, mivel az elemek könnyen összeilleszthetőek, és ugyanilyen könnyen szétszedhetőek.
Alan Redman pszichológus arról vallott, hogy számára a legó mellett minden más játék butának és unalmasnak tűnt, míg Curtis Silver író arról számolt be, milyen nagy élvezetet okozott számára egy nagy zsák legó kiborítása a padlóra, majd ebből a káoszból, a katalógus segítségével létrehozni valami újat. Később pedig az volt az öröm, hogy az új elemeket egybeszórva a régiekkel, miként lehet bármit megépíteni a saját fantáziánk segítségével. Charles Fernyhough pszichológus, a Durham Egyetem munkatársa ehhez még annyi tett hozzá, hogy számára az a legelbűvölőbb ebben a játékban, hogy olyan elemekből, melyek önmagukban nem jelentenek semmit, például egy kis kocka vagy egy csík, össze lehet építeni valamit, aminek már lesz jelentése, például egy házat.
A Lego nevű játékot 1932-ben találta ki egy dán asztalos, akinek csődbe ment a vállalkozása. A nevét a dán "leg godt", azaz "játssz jól" kifejezésből kapta, az első készleteket 1978-ban dobták piacra. Mára közel húszmilliárd legó elemet gyártanak évente, ami 36 ezer darabot jelent percenként.
