16 éves fiát is bevonta a drogdíler a bizniszbe

Hat embert vettek őrizetbe drogkereskedelem miatt Veszprém megyében.

Felszámoltak egy drogkereskedő-hálózatot Veszprém megyében. A balatonfüredi nyomozók először három fiatalkorút igazoltatottak, akik éppen marihuánás cigarettát szívtak. Kiderült, hogy azokat egyikük apjától vették Balatonkenesén.

Az apa, egy 40 éves férfi a bűnügyi felügyeletét megszegve 2025 januárjától hetente többször pszichoaktív anyagot vásárolt az ország másik felében, majd azt otthon porciózta, és eladta. Volt egy segítője is, aki terítette a drogot Veszprém megyében. A férfi a fiát is bevonta az üzletbe: előfordult, hogy őt küldte a kábítószerért, vagy a 16 éves fiú szolgálta ki a vevőket. A fiatal rendszeresen fogyasztotta is az apja szereit, és a saját korosztályában is kialakított egy vásárlói kört. A rendőrség adatai szerint a 40 éves férfi január óta mintegy 700 gramm új pszichoaktív anyagot szerzett meg és adott el a megyében.

dorgkereskedelem
Összesen hat embert vettek őrizetbe a rendőrök az akció során (illusztráció). Fotó: Getty Images

A férfit és fiát, valamint sofőrüket, egy 48 éves veszprémi lakost kábítószer-beszerzés után április 5-én Pest megyében, egy benzinkút parkolójában fogták el. A kocsi átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak, amelyeket lefoglaltak. Ezután előállították, őrizetbe vették, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

Az eljárás során a balatonfüredi nyomozók azonosították az elkövetők felsőbb kapcsolatait is, akiktől az új pszichoaktív anyagokat beszerezték. A terjesztőkre a Heves és a Hajdú-Bihar megyei rendőrök közreműködésével április 16-án hajnalban egyszerre több helyszínen, összehangolt akció során csaptak le. A 33 éves férfit, valamint 34 éves és 26 éves társát új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Az akcióról videó itt tekinthető meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra