Meglepő hasonlóságot találtak a hajléktalanok és az élsportolók között

Meglepő felfedezést tett nemrégiben egy magyar, kanadai és ausztrál tudósokból álló kutatócsapat. Mutatjuk a részleteket.

„Egy eddig főként csak kontaktsportokból ismert agyi elváltozást, az úgynevezett krónikus traumás enkefalopátiát azonosítottak hajléktalanokban a Semmelweis, a Torontói és az ausztrál Macquarie Egyetem szakemberei. A világon ez az első átfogó kutatás, amelyben elhunyt hajléktalan emberektől származó agyszöveti mintákat vizsgáltak” – olvasható a Semmelweis Egyetem oldalán megosztott közleményben.

A szakirodalomban először 1928-ban írták le a krónikus traumás enkefalopátiát (CTE), amely akkoriban szinte csak a bokszolóknál volt kimutatható. A kórkép azonban csak 2005-ben vált közismertté, amikor dr. Bennet Omalu amerikai futballisták, köztük Mike Webster agyszöveti mintáiban azonosította ezt a krónikus idegrendszeri betegséget. Történetüket később a hollywoodi Concussion című film dolgozta fel, amelyben az Oscar-díjas Will Smith alakította Omalut – és ezért a szerepért Golden Globe-jelölést is kapott.

Egyelőre csak boncolás után lehet diagnosztizálni

A rendelkezésre álló információk szerint a CTE ismételt fejsérülések következtében alakul ki, egyelőre azonban csak boncolás után lehet diagnosztizálni. „Az agyban egy tau nevű fehérje rakódik le jellegzetes mintázatban, ami az agysejtek pusztulásához, majd idővel viselkedészavarokhoz, hangulatingadozáshoz, agresszióhoz, memória- és mozgásproblémákhoz vezethet – írták.

hajléktalan férfi betakarózva fekszik a földön
A mindennapi életben elszenvedett ismételt fejsérülések is elégnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy agyi károsodás alakuljon ki. Fotó (illusztráció): Getty Images

A mostani nemzetközi kutatás vizsgálati alanyai 41 és 67 év közötti életkorukban elhunyt, hajléktalan személyek voltak, többségében férfiak. A 34 eset közül négyben egyértelműen kimutatták a 2015-ös Concussion című film alaptémáját adó kórképet, két további esetben pedig részleges, de hasonló elváltozásokat mutattak ki. Ez volt az első olyan alkalom, hogy Európában, nem sportolói populációban is igazolták a betegség jelenlétét. Fontos információ, hogy a vizsgált alanyok közül senki sem volt hivatásos sportoló vagy katona – ez tehát arra utal, hogy a mindennapi életben elszenvedett ismételt fejsérülések is elégnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy kialakuljon az említett agyi károsodás.

Az ismétlődő fejsérülések hatásai egy életen át összeadódhatnak

„Eredetileg Alzheimer- vagy Parkinson-kór korai jeleit kerestük a mintákban, ehelyett teljes meglepetésünkre CTE-t fedeztünk fel olyan embereknél, akiknek semmi közük nem volt a kontaktsportokhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy a mindennapok során ismétlődő, kisebb-nagyobb fejsérülések is összeadódhatnak egy életen át, és hasonló folyamatokat indíthatnak el, mint a kontaktsportot űzőknél” – magyarázta dr. Danics Krisztina, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetének adjunktusa, a tanulmány első szerzője. Dr. Kovács Gábor Géza, a Torontói Egyetem Tanz Neurodegeneratív Betegségek Kutatóközpontjának vezető kutatója pedig hozzátette, abban bíznak, hogy felfedezésük alapjaiban változtathatja meg betegséghez és a hajléktalan populációhoz való hozzáállást.

Korábban egy ausztrál kutatásban már a bántalmazott nőknél is kimutatták a CTE-hez köthető agyi elváltozásokat. Fontos felismerés azonban, hogy a hajléktalan emberek körében is gyakoriak a fejsérülések – balesetek, verekedések vagy esések miatt. A kutatók szerint ezért tisztában kell lenni azzal, hogy az olykor agresszív vagy erőszakos viselkedés nem feltétlenül ok nélküli, hanem akár CTE következménye is lehet. „A CTE nem csak sportolók betegsége, és ezt az egészségügyben, a szociális ellátásban, sőt a későbbiekben esetleg bírósági ügyekben is figyelembe kellene venni” – véli dr. Kovács Gábor Géza.

A nemzetközi kutatócsoport szerint következő lépés az olyan diagnosztikai módszerek kifejlesztése lehet, amelyekkel a betegséget még élő személyeknél is fel lehet ismerni. A rutinszerű MRI-vizsgálat ugyanis jelenleg nem alkalmas a CTE diagnosztizálására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra