Mi a teendő, ha nem jön össze a baba? – Új applikáció segíthet a meddő pároknak

Hiteles információkat nyújtó, interaktív alkalmazást készítenének a Semmelweis Egyetem szakemberei meddő párok számára.

Első magyar fejlesztésű, orvosi szakmai háttérrel készülő, termékenységgel és reproduktív egészséggel foglalkozó edukációs digitális platform létrehozását tűzték ki célul a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának szakemberei. A négy szülész-nőgyógyász szakorvosból és egy klinikai embriológusból álló csapat pályázott az idei Richter Anna Díjra, hogy létrehozhassák FertiliMind névre keresztelt interaktív alkalmazásukat – olvasható az egyetem pénteki közleményében.

egy fiatal pár közösen szörföl az interneten egy okostelefonnal
Fotó: Getty Images

Kihez forduljak ha nem jön össze a baba?

Dr. Árokszállási Anikó, a csapat vezetője, szülész-nőgyógyász szakorvos elmondta: a mai internetes információbőségben nem könnyű eligazodni, sok esetben fals vagy félinformációkkal is találkozhatnak a gyermekvállalási nehézséggel küzdő párok. Éppen ezért céljuk a hiteles, de közérthető tájékoztatás. Egyszersmind a szakemberek tapasztalatai szerint a meddőség ma is erős tabu. Sok páciens még a közösségi médiában sem mer nyilvánosan követni ezzel kapcsolatos tartalmakat.

„A fejlesztésünk egy, a nehezített gyermekvállalás, termékenységtudatosság téma köré épülő, anonim módon működő digitális tudástér lenne. Nemcsak pácienseknek, de akár kollégáknak is, választ adva olyan kérdésekre, hogy például mi az a pont, amikor érdemes egy pácienst elküldeni egy meddőségi centrumba, vagy melyek a kivizsgálás lépései – magyarázta Árokszállási doktornő. Terveik szerint olyan telefonos alkalmazást fejlesztenének, amelyben az érdeklődők témák szerint rendszerezett információkat találhatnak, leírásokkal, oktatóvideókkal és podcastokkal. Beépítenének továbbá egy saját fejlesztésű kalkulátort is, amely a többi között támpontot adna a pároknak abban, hogy mennyi idő elteltével érdemes szakemberhez fordulni. Ezenkívül az applikációval követhetnék a beültetett embrió fejlődési szakaszait is.

Március 8-ig lehet szavazni a projektekre

A Richter Anna Díj 5 kategóriájában összesen 15 csapat versenyez. Közülük a szakmai és közéleti szereplőkből álló zsűri 5 csapatot díjaz majd. A díjjal a közönségdíjat és az azzal járó 4 millió forintos támogatást az a csapat nyeri el, amelyik a legtöbb közönségszavazatot kapja. A pályázó csapatokra ezen a linken lehet szavazni március 8-ig.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.