A városvezetés tudta nélkül szüntették meg a gyermekneurológiai szakrendelést

A jászberényi kórházban tavaly év végén szűnt meg a gyermekneurológiai szakrendelés, már csak új betegeket fogadnak.

Csak új betegeket fogad a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház gyermekneurológiai szakrendelése, és bár a szakrendelés más formában ugyan újraindult, de a korábban odajáró több száz gyereknek most Budapestre kell járnia. A betegellátást érintő változásokról a polgármester sem tudott előre. "Nem tudtuk, hogy a kórház megszüntette az együttműködést a korábbi két orvossal, ezt csak a szülőktől tudtuk meg január végén" – mondta el az ATV Start című műsorában Budai Lóránt. 

Anyagi okokra hivatkoznak

Amikor ez kiderült, időpontot kértek a kórház megbízott főigazgatójához, hogy kiderüljön, mi történt, illetve hogy az önkormányzat tud-e bármiben segíteni. ,,A főigazgató asszony magyarázata alapján a szerződést főleg anyagi okokra hivatkozva szüntették meg a két orvossal" – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az önkormányzat felajánlotta az anyagi támogatást, ám ezen javaslatra választ sem kapott a főigazgatótól. A városvezető szerint korábban az az ígéret hangzott el, hogy az új orvos a régi betegeket is ugyanúgy el fogja látni, ám eddig ez sem valósult meg. A szülők egyértelműen azt szeretnék, ha Jászberényben lehetne ellátni ezeket a gyerekeket, Budai Lóránt pedig bízik abban, hogy a jövőben ez így is lesz. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.