A gyerekek hatodát zaklatják online

Bulgáriában és Litvániában ér a legtöbb gyermeket online vagy akár fizikai zaklatás.

Világszerte minden hatodik gyermek válik internetes zaklatás áldozatává az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével együttműködésben zajló, az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (Health Behaviour of School Aged Children - HBSC) című nemzetközi kutatás szerdán közzétett eredményei szerint.

A Koppenhágában bemutatott, a 2018-tól 2022-ig tartó időszakot vizsgáló jelentés szerint a kibertérben felbukkanó erőszak jelentősen megnőtt a legutóbbi, 2018-ban elkészített felmérés óta. A legfrissebb adatok szerint a diákok 15 százaléka élt már át internetes zaklatást. A fiúk között ez az arány a 2018-ban közzétett jelentés 12 százalékáról 15 százalékra, a lányok között 13 százalékról 16 százalékra nőtt.

Emellett a 11 és 15 év közöttiek körében minden nyolc közül átlagosan körülbelül egy azt mondta, hogy már zaklatott másokat a kibertérben. Míg az előző jelentésben a fiúk 11 százaléka válaszolta, hogy már követtek el ilyen jellegű zaklatást, a mostani jelentésben ez az arány már 14 százalék, lányok esetében pedig hét százalékról kilencre nőtt az arány.

telefon
Világszerte minden hatodik gyermek válik internetes zaklatás áldozatává. Fotó: Getty Images

Minden tizedik fiatal már volt érintett fizikai erőszakban; e tekintetben a nemek között jelentősebb volt az eltérés: a fiúk 14 százaléka, a lányok hat százaléka. Az összeállítók több mint 279 ezer fiatal megkérdezésével tanulmányozták a gyerekek és a fiatal felnőttek körében megjelenő zaklatás és erőszak jellegét is.

A HBSC tanulmányához 11-15 éveseket kérdeznek meg négyévente. A legfrissebb felmérést - melyet 2021-ben és 2022-ben készítettek - európai, közép-ázsiai és kanadai diákokkal készítették, összesen 44 országból. A jelentésben rámutattak arra, hogy a koronavírus-járvány nyomán változás állt be a fiatalok viselkedésében, s a pandémia idején gyakoribbá vált az erőszak is a köreikben, "miután a világuk egyre inkább virtuálissá vált".

A legnagyobb mértékű erőszakos magatartást Bulgáriában, Litvániában, Lengyelországban és Moldovában mérték, mégpedig a fiúk között, a legalacsonyabb pedig Spanyolországban volt - derült ki a jelentésből. "Figyelmeztető ez a jelentés mindannyiunk számára, hogy szembeszálljunk a zaklatással és az erőszakkal, történjen bárhol és bármikor" - szögezte le Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója, kiemelve, hogy mivel a fiatalok naponta akár hat órát is a kibertérben tölthetnek, a zaklatás és az erőszak arányaiban beálló legapróbb változások is súlyos nyomot hagyhatnak több ezer gyerek fizikai és mentális egészségén.    

Aláhúzta: mindent meg kell tenni a gyerekek védelmére, online és offline felületeken egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!