Melegekkel és transz emberekkel való találkozás – így hat a nemi identitás alakulására a tudomány szerint

Bár az LMBTQI közösségek és támogatóik nem nemi identitásuk vagy párválasztási preferenciáik miatt szoktak figyelemfelhívó rendezvényeket tartani, hanem az átlagtól való eltérésükön alapuló jogsérelmeik miatt, az ezt övező társadalmi vita miatt érdemes beszélni arról, hogy releváns kifejezés-e az identitásbeli eltérések „propagandája”. Vagyis létezhet-e az ezen jelenségekről való nyilvános kommunikációnak visszahatása a többségi környezetre – a jelenség láthatósága képes-e módosítani az átlagpopuláció tagjainak önbesorolásán. Lássuk, mit mond erről a tudomány!

Család- és ikervizsgálatok azt találták, hogy egypetéjű ikreknél a homoszexuális orientáció inkább egymással összhangban jelentkezik, mint kétpetéjűeknél (35–50%), ami genetikai komponensre utal (Bailey et al. meta-analízis (2016). Más ikervizsgálatokra és elemzésekre támaszkodva azt lehet mondani, hogy a genetikai komponens körülbelül 25% az orientáció hátterében, az ún. megosztott környezeti hatás (vagyis az őket egyformán érő hatások, mint a szülők személyisége, a családi nevelés, életvitel) igen alacsony, míg a nem megosztott környezeti tényezők (eltérő magzati vagy környezeti hatások) erősebbek (Ngun & Vilain (2012).

Egy 2019-es, közel félmilliós átfogó genetikai elemzés kimutatta, hogy nincs egyetlen „meleg gén” – öt kis hatású genetikai variáns kapcsolódik a homoszexuális viselkedéshez, de együtt is csak a variabilitás 8–25 %-át magyarázzák, vagyis itt egy úgynevezett polygenikus vonásról van szó (Ganna et al., Science (2019).

Számítanak a magzati hormonhatások is: a magzati élet során az androgének mennyisége és érzékenysége befolyásolhatja az agy fejlődését, ezáltal a későbbi orientációt. Az epigenetikai kutatások derítették ki, hogy az én-jelzők (epi-marks) a DNS szintjén befolyásolhatják, hogyan „olvasódnak” ki a gének. Egyes modellek szerint ezek az átöröklődő módosítások járulhatnak hozzá a homoszexuális orientáció kialakulásához (Ellis, L., & Ames, M. A. (1987).

Nagyon érdekes az úgynevezett testvérrend hatás is, ennek értelmében az első fiú magzathoz képest minden további fiú magzatnál 28–48 %-kal nő az esély a homoszexuális orientációra. Vagyis minél több fiútestvér születik előtte, annál nagyobb eséllyel lesz egy fiú homoszexuális. Ennek hátterében az áll, hogy az anyai immunrendszer antitesteket termelhet az NLGN4Y nevű Y-kromoszómához kötődő antigén ellen, amely befolyásolhatja a magzati agy fejlődését  (Blanchard, R. (2018).

Vagyis nincs egyetlen ok, ami meghatározza, hogy valaki homoszexuális lesz-e vagy sem; többféle biológiai és környezeti tényező együttes hatása alakítja ki a szexuális orientációt. A genetikai tényezőknek van szerepük, de az nem kizárólagos, hiszen egypetéjű ikrek esetében, akik genetikailag 100%-ban azonosak, az egyik homoszexualitása nem garantálja, hogy a másik is az lesz. Környezeti tényezőknek lehet szerepük, de ezek hatása személyenként eltérő és nem mindig meghatározó. A tudomány mai álláspontja szerint bizonyos egyéni környezeti hatások (például egyéni élmények) formálhatják az önazonosságot, de nem „okai” a homoszexualitásnak (Diamond, L. M. (2003).

A nevelésnek, példákkal való találkozásnak nincs bizonyított szerepük. Számos vizsgálatot végeztek, de egyik sem talált kapcsolatot a szülői nevelési stílus, az azonos nemű szülő hiánya vagy jelenléte, illetve az orientáció között. Vagyis sem attól nem lesz valaki homoszexuális, hogy lát homoszexuális embereket, ahogy attól, hogy heteroszexuális környezetben nő fel. Az orientáció nem „tanult viselkedés”, hanem belső késztetés és identitásforma.

Teljesen más kategória a transzneműség, hiszen míg a homoszexuális identitásformák a nemi vonzódásról szólnak, a transzneműség a nemi identitásról. Attól, hogy valaki transznemű, vagyis nem érez önazonosságot azzal a nemmel, ahová a környezete besorolja, lehet akár hetero-, akár homoszexuális.

A transznemű emberek identitása szintén komplex biológiai és környezeti összefüggések eredménye, vagyis prenatális hormonális hatások, genetikai prediszpozíciók és agyfejlődési folyamatok együttese áll a háttérben. Bár e téren kevesebb kutatás áll rendelkezésre, MRI vizsgálatok alapján elmondható, hogy a transz férfiak (vagyis születéskor nőnek tartott, de önmagukat férfiként meghatározók) agystruktúrája eltér mind a cisznemű férfiaktól, mind a cisznemű nőktől (vagyis azoktól, akiknek a nemi identitása megegyezik azzal a nemmel, amelyet születéskor hozzárendeltek). Ez arra utal, hogy az agy nemi nemének fejlődése néha független lehet a test genetikai nemétől.

A tudományos kutatások jelen állása szerint a nemi identitás – vagyis az, hogy valaki milyen nemhez tartozónak érzi magát – alapvetően belső, mélyen gyökerező érzés, amely nem neveléssel vagy külső hatásokkal „alakítható ki” vagy „változtatható meg”. A környezet befolyásolhatja a nemi identitás megélésének módját (például hogy valaki mennyire meri kifejezni), de nem annak kialakulását.

A WHO becslése alapján elmondható, hogy évente körülbelül 800 000 ember követ el öngyilkosságot világszerte. Az LGBTQI-emberek körében az öngyilkossági kockázat 2–6-szor magasabb a másokénál társadalmi stigmatizálás, elszigeteltség hatására. Vagyis több tízezer embert veszít egy olyan világ, amely nehezen tolerálja az átlagtól eltérő nemi identitást vagy vonzalmat.